Orbán Viktor: A Nyugat nem értheti Kelet-Európát

ORBÁN Viktor; MORAWIECKI, Mateusz
A Breitbart hírügynökség nagy terjedelemben foglalkozott Orbán Viktor varsói útjával
Vágólapra másolva!
Nagy terjedelemben foglalkozott az amerikai Breitbart hírügynökség Orbán Viktor első hivatalos külföldi útjával, amit újraválasztása után tett Varsóban. A hírügynökség többek között azt emelte ki a látogatásból, hogy Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök továbbra is élesen elutasítja a kötelező betelepítési kvótát. 
Vágólapra másolva!

Bőséges terjedelemben foglalkozott a Breitbart hírügynökség Orbán Viktor varsói látogatásával. A magyar kormányfőnek ez volt az első hivatalos külföldi útja, miután a parlament negyedszer is kormányfővé választotta. A portál "Orbán Lengyelországban: A Nyugat soha nem tapasztalta a kommunizmust, és ezért nem értheti Kelet-Európát" - címen írt a találkozóról.

A varsói találkozón a felek egyetértettek abban, hogy az uniós költségvetési kérdésekkel „még sok dolgunk lesz”, a magyar és a lengyel álláspont közel áll egymáshoz, de egyes uniós tagállamoké messze esik.

A Breitbart hírügynökség nagy terjedelemben foglalkozott Orbán Viktor varsói útjával Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Nehéz ügyekről is tárgyaltak a felek, így a migrációról is. Ez nem taktikai kérdés, hanem

a nemzeti szuverenitás legfontosabb elvi kérdése, hogy ki döntheti el, kik tartózkodhatnak egy ország területén -

mondta Orbán Viktor. Megjegyezte: az elődeink „forognának a sírjukban”, ha hagynánk, hogy ne a magyarok, hanem mások mondják ezt meg. Az Európai Unió új költségvetési céljait nem valósíthatják meg a kohéziós és az agrárpolitika rovására - hangsúlyozta Mateusz Morawiecki a Breitbart tudósítása szerint.

Orbán: Keresztény nemzet vagyunk

Orbán arról is beszélt, a határvédelemre akarunk összpontosítani, nem a migránsok szétosztására. „Nekünk is van szívünk”, „sőt, keresztény nemzet vagyunk”, tudjuk, mit jelent a segítség, és azt az elvet valljuk, hogy a segítséget kell odavinni, nem a bajt idehozni, mert úgy nem lehet segíteni, hogy közben tönkretesszük a saját hazánkat - mondta Orbán a Breitbart összeállítása szerint.

A Breitbart arról is beszámolt, hogy Orbán Viktor szavai szerint magyar nézőpontból az EU gazdaságilag „nem a pénz miatt érdekes”, hanem a piacok miatt, a legfontosabb az egységes piac fair versennyel. Jövőorientált uniós költségvetésre van szükség.

Valójában az EU régi tagállamai összességében keresnek rajtunk, nem pénzt ajándékoznak nekünk,

ugyanis a Magyarországnak jutatott pénzek tekintélyes része visszamegy az országukba - mondta Orbán Viktor.