Két évig nevelték kiskutyájukat, aztán kiderült, hogy medve - videó

medve, Kína, örvös medve
Vágólapra másolva!
A családnak akkor lett gyanús a ”kutya”, amikor két lábon kezdett járni.
Vágólapra másolva!

Su Yun Kínában él, a Jünnan tartományban lévő Kunming városban. Két évvel ezelőtt, egy nyaraláson vette a kis háziállatot a családjának. A nő azt mondta, miután hazavitték, csodálkozott, hogy egy kutya ilyen sokat eszik: egy doboz gyümölcsöt és két vödör tésztát minden nap.

Két év után derült ki, hogy kis kedvencüknek azért ekkora az étvágya, mert igazából egy medve, ami közel 120 kilósra nőtt.

Mint mondták, akkor kezdtek először gyanakodni, amikor az állat nem állt meg a növésben, és két lábon kezdett járni.

– mondta Yun.

A medvét elszállították a vadon élő állatok mentőközpontjába, miután a család segítséget kért. A központ alkalmazottai a szállítás előtt benyugtatózták az állatot.

A medvéről megállapították, hogy egy örvös medve, ami veszélyeztetett fajnak számít, a fekete piacon több ezer dollárért árulják őket - írja az Independent.

A család azt mondta, amikor 2016-ben megvették a medvét, azt hitték róla, hogy egy tibeti masztiff.

Korábban is történt egy hasonló eset a tartományban. Egy férfi márciusban egy kutyának hitt medvét vitt haza az erdőből, és ketrecben tartotta.