Próbaútjára indult Kína első saját építésű repülőgép-hordozója

Supplies loaded onto China's first domestically built aircraft carrier before sea trials China Chinese Liaoning Dalian aircraft carrier aircraft carrier Type 001A sea trial
Egyelőre 001A kódnéven emlegetik
Vágólapra másolva!
Megkezdte első tengeri próbaútját Kína első saját építésű repülőgép-hordozója. A hajó vasárnap futott ki az északkelet-kínai Talien városának kikötőjéből.
Vágólapra másolva!

A monstrumnak még nincs neve, 315 méter hosszú és 75 méter széles. Várhatóan 32 harci repülőnek jut hely fedélzetén. Csúcssebessége 31 csomó, 57 kilométer óránként. Építése 2013-ban kezdődött, és a tervek szerint csak 2020-ban áll szolgálatba, addig seregnyi próbát kell sikeresen teljesítenie.

Egyelőre 001A kódnéven emlegetik Forrás: AFP/Imaginechina/Wang Xizeng

Kínának ez lesz a második „anyahajója”. Az elsőt Ukrajnából importálta. Azon 24 harci repülő és 17 helikopter teljesít szolgálatot 2012 óta.

Kína Sanghajban már építi a harmadik repülőgép-hordozóját.