Belgiumban a muszlimok 12 éven belül többségben lesznek

Vágólapra másolva!
Megdöbbentő mondatok hagyták el a belga Iszlám Párt (mert már ilyen is van!) vezetőjének száját egy televíziós interjúban. Redouane Ahrouch a beszélgetés során elmondta, hogy szerinte a belga társadalomban 12 éven belül a muszlimok lesznek többségben.
Vágólapra másolva!

Korábban arról cikkeztek, hogy az Iszlám Párt be akarja vezetni a saríát, az iszlám törvénykezést, és egyfajta Iszlám Államot is létrehozna Belgiumban.

Ahrouch, a párt alapítója és vezetője kedden részt vett a belga nemzeti televízióban egy vitán. A pártvezér a beszélgetés során elmesélte, hogy pártja már nem csak Brüsszelben, hanem más nagyvárosokban, így Antwerpenben és Gentben is terjeszkedik.

A pártvezető úgy látja, hogy Belgium változó lakossági összetétele miatt az Iszlám Párt népszerűsége növekedni fog.

Ahrouch szerint:

A pártvezér korábban is botrányt keltett, amikor szintén egy televíziós beszélgetésben nem volt hajlandó felvenni a szemkontaktust az esélyegyenlőségi államtitkárral, Zuhal Demirrel, azért, mert utóbbi egy nő.

Egyébként 15 évvel ezelőtt el is ítéltek Ahroucht a felesége bántalmazása és fenyegetése miatt.

Egy felmérés szerint a Belgiumban élő törökök közel 40%-a azt állítja, hogy az iszlám vallási törvények fontosabbak, mint az állam törvényei. Az HLN című újság szerint a kutatók összesen 4491 bevándorlót kérdeztek meg a vallás és az állam viszonyáról, természetesen nemcsak törököket.