Rendőrőrsöket támadtak meg Afganisztánban, sok a halott

Vágólapra másolva!
Rendőrőrsöket támadtak meg tálib szélsőségesek Faráh nyugat-afganisztáni tartományban, amiben legalább 34 ember meghalt – jelentették pénteken helyi hivatalos források. Más források szerint legkevesebb 43 rendőr halt meg.
Vágólapra másolva!

A kabuli kormány és szövetségesei ellen fegyveres felkelést folytató lázadók helyi idő szerint csütörtök éjszaka megostromoltak egy rendőrőrsöt Bala Buluk körzetben. A támadásban legalább 23 rendőr halt meg, három megsebesült – mondta Faríd Bahtavár, a tartományi tanács vezetője.

A felkelők hónapok óta heves harcokat folytatnak az afgán biztonsági erőkkel Bala Buluk térségében. A lázadók 11 rendőrt öltek meg egy hasonló támadásban az azonos nevű tartományi székhelyen, emellett nagy mennyiségű lőszert és fegyvert zsákmányoltak – mondta Bahtavár.

A halálos áldozatok számával kapcsolatosan a hírügynökségek egymásnak ellentmondó adatokat közöltek: a Reuters brit hírügynökség legkevesebb 34, a dpa német hírügynökség legalább 41, a TASZSZ orosz hírügynökség legkevesebb 43 halottról számolt be helyi hivatalos forrásokra hivatkozva. A sebesültek számával kapcsolatosan a Reuters három embert említett, a dpa és a TASZSZ egybehangzóan tíz sebesültről tájékoztatott.

Az összecsapások helyi idő szerint péntek reggelre véget értek, a biztonsági erők 20 tálib fegyveressel végeztek

– mondta Nászir Mehri, Farah kormányzójának szóvivője.

Az afgán biztonsági erők az egész országban heves harcokat vívnak a tálib mozgalommal és az Iszlám Állam terrorcsoporttal, amelyek egyre nagyobb területen aktívak az országban, és a fővárosban, Kabulban is rendszeresen hajtanak végre támadásokat. A szélsőségesek jelentős mértékben fokozták a hatóságok elleni támadásaikat tavaszi hadjáratuk április 25-ei meghirdetése óta.