Trump köszöntötte az Észak-Koreából kiszabadult amerikaiakat

Trump, három észak-korai fogoly
Vágólapra másolva!
A következő siker az ország atommentesítése lehet.
Vágólapra másolva!

Ez egy különleges éjszaka ezeknek a nagyszerű embereknek - mondta Trump, mikor a három férfi megérkezett a Washington közelében található Andrews légibázisra.

Trump tapsolva fogadta a három férfit Forrás: Saul Loeb / AFP/Getty Images

A Fehér Ház azt közölte, hogy a három amerikai a jószándék jeleként szabadulhatott ki, ugyanis Észak-Korea és az Államok vezetője hamarosan csúcstalálkozót tart majd - írja a BBC News.

Az elnök az újságírók kérdésére elmondta, hogy az igazi nagy munka a csúcstalálkozón várja majd Forrás: Saul Loeb/AFP/Getty Images

A találkozó helyszíne sajtóértesülések szerint állítólag Szingapúr lesz.

A három férfi fogadására a katonai repülőtéren két tűzoltóautó közé óriási amerikai zászlót feszítettek ki, vörös szőnyeget terítettek le, Donald Trump, a first lady, Melania Trump, valamint Mike Pence alelnök és felesége, Karen várta a hazatérőket.

Trump és felesége fel is szálltak a hajnali háromnegyed háromkor megérkező gépre, majd közösen integettek a sajtónak.

Trump elmondta, nagyra értékeli, hogy Kim elengedte a férfiakat a találkozó előtt.

Mikor arról kezdték kérdezni, hogy erre a sikerre a legbüszkébb-e, azt felelte, inkább arra lesz majd, ha az egész Koreai-félszigetet mentesítik az atomfegyverektől.

- mondta az elnök.

A három, egészségesnek tűnő férfi Kim Hak-song, Tony Kim and Kim Dong-chul boldogan integetett, és mosolygott. A volt foglyokat a marylandi Bethesdában lévő Walter Reed katonai kórházba vitték további részletes kivizsgálásra.

Az egyik férfit még 2015-ben tartóztatták le, a másik kettő csak egy évet töltött fogságban.
Kim Hak-song ellenséges megmozdulás gyanújával tartották fogva 2017 májusától kezdve. A férfi korábban keresztény misszoináriusnak vallotta magát, és állítása szerint egy kísérleti farmot akart létrehozni a phenjani egyetem tudományos tanszékén. Kim Sang-duk szintén az egyetemen dolgozott, illetve dél-koreai média közlése szerint humanitárius munkát végzett északon. Kémkedés vádjával tartóztatták le még tavaly áprilisban.Kim Dong-chult a 60-as éveiben járó lelkipásztort még 2015-ben fogták el szintén kémkedés vádjával, és 10 év kényszermunkára ítélték.

A kiszabadításuk Mike Pompeo külügyminiszter phenjani látogatása során került szóba, amikor Trump és Kim Dzsongun találkozójának részleteiről tárgyalt. Az észak-koreai hírügynökség szerint Kim Dzsongun közölte, hogy elfogadta az Egyesült Államok kérését, és így elengedte a három foglyot, továbbá hozzátette azt is, hogy a Trumppal való találkozója egy kiváló első lépes lesz arra, hogy megoldják a félsziget helyzetét.