Netanjahu: Trump bátor, helyes döntést hozott

Vágólapra másolva!
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Donald Trump amerikai elnök bátor, helyes döntést hozott az iráni nukleáris alku felmondásával.
Vágólapra másolva!

Az izraeli hadsereg az óvóhelyek megnyitására adott utasítást a Golán-fennsíkon - közölte a tízes kereskedelmi tévécsatorna esti tévéhíradója kedden.

Izrael nagyra becsüli és támogatja Donald Trump döntését, amelyet bátornak és helyesnek nevezett Benjámin Netanjahu az izraeli tévécsatornákon élő adásban közvetített beszédében, amely közvetlenül Donald Trump korábban egyenes adásban bemutatott beszéde után hangzott el.

- mondta az izraeli miniszterelnök, és Trump lépését támogatva közölte, hogy Irán dollármilliárdokat költött katonai céljaira Szíriában, Jemenben és más közel-keleti országokban.

Netanjahu azt is mondta, hogy a 2015-ös nukleáris megállapodás pénzeket biztosított Iránnak, és lehetővé tette, hogy nukleáris bombák teljes arzenáljához elégséges uránt dúsítson.

Az izraeli hadsereg légvédelmi egységeket telepített az északi határvidékre a Háárec című újság honlapjának értesülése szerint. A televízió szerint azért adták ki az utasítást a Golán-fennsíkon a lakosságnak és a hatóságoknak az óvóhelyek megnyitására, mert szokatlan iráni csapatmozgásokat észleltek Szíriában.