Netanjahu szerint Irán nagyon veszélyes fegyvereket telepítene Szíriába

Vágólapra másolva!
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azzal vádolta meg Iránt kedden, hogy "nagyon veszélyes fegyvereket" készül Szíriába telepíteni, amelyekkel Izrael létét fenyegetné.
Vágólapra másolva!

Irán "nyíltan és nap mint nap Izrael elpusztítására, megsemmisítésére szólít fel, és mérséklet nélküli agressziót tanúsít velünk szemben" - hívta fel a figyelmet ciprusi látogatásán Netanjahu. "Jelenleg azon dolgozik, hogy nagyon veszélyes fegyvereket telepítsen Szíriába elpusztításunk kifejezett érdekében" - mondta.

Az izraeli kormányfő szerint az iszlám köztársaság ki akar jutni a Földközi-tengerre, ahová haditengerészeti támaszpontokat és tengeralattjárókat telepítene.

- mondta.

Netanjahu az elmúlt hetekben azt hangoztatta: Izrael eddig megakadályozta, hogy Irán megvesse lábát Szíriában, ahol 2011 óta háború dúl. A zsidó állam feltételezhetőleg több légicsapást hajtott végre Bassár el-Aszad szíriai elnök csapatai és Damaszkusz iráni szövetségesei ellen, bár Izrael ezeket sosem erősítette meg.

Az izraeli kormányfő Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnökkel és Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnökkel találkozott Nicosiában. 2016 óta negyedszer került sor hasonló összejövetelre a felek között. A tárgyalások középpontjában a szíriai helyzet és a Közel-Kelet állt.

"Azt akarjuk, hogy a Földközi-tenger a béke tengere legyen" - hangsúlyozta Ciprasz. "Ennek érdekében egyesítjük erőinket" - fűzte hozzá.

Ciprus, Izrael és Görögország az elmúlt években szorosabbra fűzte katonai együttműködését, és több közös projektet tervez például az áramszolgáltatás, a telekommunikáció és a földgázszállítás terén.

A három ország még idén megállapodást kötne az East Med nevű földgázvezeték megépítéséről, amely a Földközi-tenger délkeleti medencéjéből kitermelt energiahordozót szállítaná Európába.