Gyilkos gáz és láva a kertekben, még nem végzett a hawaii vulkán

Vágólapra másolva!
Házakat pusztított el a tomboló vulkán Hawaii szigetén. Most a legnagyobb veszélyt a mérgező kén-dioxid gáz jelenti.
Vágólapra másolva!

A Kilauea az egyik legaktívabb vulkán Hawaii szigetén már 35 éve. A tűzhányó csütörtökön tört ki és vasárnap vált kiemelten veszélyessé, amikor lávát kezdett kilövellni a levegőbe halálos gázok kíséretében, amelyek a 10 keletkező réseken szabadultak fel - közölte az AFP hírügynökség.

A láva ellepte az utcákat és kerteket Forrás: MTI/EPA/USGS/-

Mind lakott területek környezetében alakultak ki, ahonnan 1700 embert kellett kitelepíteni.

Tízezreket kértek arra, hogy menjenek óvóhelyekre. Vasárnap reggel a szakemberek egy újabb résre bukkantak, de az sem hőt, sem pedig gázokat nem bocsájtott ki.

A 10 repedésből a hétfői jelentések szerint már nem érkezik láva

- adta hírül a Reuters.

A lávakitörések 70 méteres magasságba is kilőtték a forró kőzetolvadékot.

A veszélyes kén-dioxid gáz továbbra is szivárog a repedéseken keresztül, vagyis tovább fokozódik a vasárnap már kiemelten veszélyesnek nyilvánított állapot.

A forró gőz áramlik ki egy út réseiből Forrás: MTI/EPA/USGS/Usgs Handout

A helyi polgári védelem hétfői jelentése szerint 35 ház teljesen megsemmisült, és további türelemre intik a helyi lakosságot.

Többeknek megengedték, hogy visszatérjenek otthonaikba, de csak egy rövid időre, amíg az állataikat, illetve fontos papírjaikat, gyógyszereiket magukhoz vették.

A Leilani Estates lakóterület otthonaiba való visszatérést azonban megtiltották, mivel ez a rész igen közel van a vulkánhoz, így a gázok jelenléte itt a legerősebb.

Negyvennyolc óra alatt 152 kisebb földrengést mértek a szakértők, azonban egy óriási földmozgás is történt alig öt kilométerre a vulkán kráterétől.

Hétfőn egy 6,9-es erősségű földrengés rázta meg a sziget délkeleti sarkát, ami 1975 óta a legnagyobb földmozgás volt a térségben.

További rengéseket jósolnak a szakértők az elkövetkezendő hetekben.

Egy épületben több mint 200 liternyi robbanásveszélyes pentán nevű anyagot tárolnak, amelynek elszállítását még nem tudták megoldani.

A jelenlegi adatok szerint nem történt haláleset, és senki sem sérült meg.