Az olasz államfő veszi kezébe a kormányalakítást

Vágólapra másolva!
Több mint két hónappal a parlamenti választások után Sergio Mattarella olasz államfő veszi kézbe a római kormány megalakítását: hétfőn utolsó konzultációt tart a pártokkal, és ha ezek továbbra sem állapodnak meg egymással, az államfő nevezi ki a miniszterelnököt.
Vágólapra másolva!

A március 4-i választások óta a hétfői lesz az ötödik pártokkal folytatott konzultációs kör a kormányalakítás érdekében, és a harmadik, amelyet az olasz államfő vezet.

Ez a konzultáció lesz az utolsó és egyben a legrövidebb is:

Sergio Mattarella egy nap alatt az összes parlamenti politikai erővel egyeztet.

Délelőtt tíz órától a legnagyobb párttal, az Öt Csillag Mozgalommal (M5S) kezdi, a választásokon legtöbb szavazatot szerzett, a Liga vezette jobbközéppel folytatja, majd a balközép Demokrata Párttal (PD) és sorban egymás után a kisebb pártokkal tárgyal. Mattarella végül a képviselőház és a szenátus elnökével tanácskozik.

Két hónap nem volt elegendő, hogy a pártok megállapodjanak egymással.

Ha hétfőn sem jutnak koalíciós megoldásra, az olasz politikai gyakorlatnak megfelelően az államfő alakít kormányt,

amelyet az olasz sajtó "fegyverszüneti" kormánynak nevezett el. Ez azt jelenti, hogy a politikai viták és főleg a kormányzási űr feloldása érdekében Mattarella nevezi ki a miniszterelnök-jelöltet, akit a parlament elé bocsát bizalmi szavazásra. Sajtóhírek szerint az államfő jelöltje tekintélyes jogász vagy közgazdász lehet, akit az európai politikában is elfogadnak. Fő feladata a költségvetési csomag kidolgozása és a választási reform megalkotása lesz.

Az elnöki vagy szakértői kormánynak Mattarella határidőt is szabhat,

nem kizárt, hogy legfeljebb néhány hónapig vagy legfeljebb egy évig vezeti Olaszországot.

Az államfő ultimátumával szemben az M5S és a Liga vezette jobbközép közötti egyeztetés a legmagasabb sebességre kapcsolt. Mindkét formáció határozott nemet mond a szakértői kormányra.
Luigi Di Maio, az M5S miniszterelnök-jelöltje szerint az államfő által kinevezett kormány az olasz választók elárulása. Ismételten azt hangoztatta, hogy hajlandó a Ligával közös kormányt alakítani, és még a miniszterelnökségről is lemond, csak a Liga hagyja ki a jobbközép koalícióhoz tartozó Silvio Berlusconi volt miniszterelnököt a kormányalakításból. Luigi Di Maio hozzátette:

ha szakértői kormány alakul, az utcai tiltakozásokat válthat ki.

A jobbközép vasárnap estétől tanácskozik a megoldásról. Matteo Salvini, a Liga vezetője azt javasolta az M5S-nek, hogy közösen ajánljanak miniszterelnököt az államfőnek, méghozzá olyan kormányfőt, akivel elindulhat a választások óta tervezett M5S-jobbközép kormányprogram. Salvini megjegyezte, az elnöki megoldással Rómában ismét "Brüsszel szolgája"-kormány alakul.
Az államfő kedden jelenti be, hogy milyen eredményre jutott.