Órákon át kínozta a migráns a 87 éves asszonyt

Vágólapra másolva!
Két órán át kínozta 87 éves áldozatát egy migráns Lyonban - írta egy helyi újság, a Lyonmag.com. A fiút a környéken elkövetett lopások miatt már ismerte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A migráns az idős asszonyt annak lyoni otthonában támadta meg április 22-én. A fiú - akiről később kiderült, hogy csak néhány hónappal korábban érkezett a francia városba -

két órán át kínozta a nőt, és erőszakoskodott vele.

Kiderült, nem ez volt az első eset, amiért dolga akadt a rendőrséggel.

Az idős nőre támadó illegális migránst a lakásban talált

DNS-minták alapján sikerült elfogni.

Kiderült, hogy korábban többször is betörésen érték a városban, vagyis nem volt teljesen ismeretlen a helyi rendőrök előtt.

Mikor a rendőrök kihallgatták, a migráns azzal védekezett, hogy még csak 16 éves, az idős asszony pedig felhívta őt a lakására. Vizsgálják a hatóságok, hogy tényleg nincs-e még 18 éves.