Terrortámadásra készült három férfi Svédországban

Vágólapra másolva!
Terrorcselekmény előkészületének gyanújával vettek őrizetbe három embert Svédországban - közölték hétfőn helyi tisztségviselők.
Vágólapra másolva!

A svéd biztonsági szolgálat (SAPO) arról számolt be, hogy a három embert hétfőn a svéd főváros, Stockholm különböző pontjain gyűjtötték be terrorcselekményekkel kapcsolatos tevékenység miatt.

A tájékoztatás szerint egy ideje már a szolgálat megfigyelői listáján szerepeltek.

A közleményből kiderült az is, hogy a kihallgatásra másokat is előállítottak. A dokumentumban hangsúlyozták, hogy Svédországban a terrorfenyegetettség szintje az ötfokozatú skálán továbbra is a harmadikon van, ami fokozott terrorveszélyt jelent.

Tavaly áprilisban egy üzbég férfi lopott furgonnal hajtott bevásárlók tömegébe Stockholmban.

A támadásban öt ember meghalt, 14 megsérült. A férfi állítása szerint meg akarta büntetni Svédországot azért, mert csatlakozott az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet elleni koalícióhoz a Közel-Keleten.