Magas a terrorfenyegetettség a migránsokkal teli Olaszországban

Olaszország, terroristák
Terroristák és olasz rendőrök 2016 decemberében Milánóban
Vágólapra másolva!
Bár az olasz rendőrség több veszélyes terroristát is elfogott az elmúlt napokban, hetekben, a terrorfenyegetettség sosem volt olyan magas, mint mostanában. Ezt az olasz belügyminiszter erősítette meg egy olasz hírcsatornának - írta meg a Voice of Europe.
Vágólapra másolva!

Három tunéziai migránst tartóztattak le Caserta városában, egyet pedig Nápolyban. Az egyik legveszélyesebb palesztin terrorista is egy olasz börtönben raboskodik. Őt kábítószer-kereskedelem miatt ítélték el, de tudják róla, hogy

közvetlen kapcsolatban áll az Iszlám Állammal.

A terrorizmus élő probléma Milánóban Forrás: AFP/Daniele Bennati

A tunéziaiakkal együtt ő is rendszeresen beszélt telefonon Anis Amrittal, azzal a terroristával, aki egy teherautóval a tömegbe hajtott a 2016-os berlini karácsonyi vásáron.

Az olasz belügyminiszter megkongatta a vészharangot, magas terrorfenyegetettségről beszélt egy hírműsorban. A veszélyhelyzetet pedig azzal indokolta, hogy az elmúlt néhány hónapban az Iszlám Állam vezetői rengetegszer, összesen 432-szer utaltak Olaszországra.