Franciaország az iszlamista túszejtő által meggyilkolt csendőrtiszt előtt tiszteleg

MACRON, Emmanuel
Párizs, 2018. március 28. Emmanuel Macron francia elnök a dél-franciaországi túszdráma során meggyilkolt Arnaud Beltrame csendőr alezredes koporsója előtt a Párizsban rendezett temetésen 2018. március 28-án. Öt nappal ezelőtt a marokkói származású, 26 éves Redouane Lakdim három embert megölt és tizenhatot megsebesített három támadásban. Az elkövető Trebes város egyik szupermarketjébe több lövést leadva behatolt, és túszokat ejtett. Beltrame, aki önként vállalta, hogy a támadóval marad az utolsó túsz elengedéséig, a túszdrámában megsebesült és másnap belehalt sérüléseibe. A túszejtőt, aki azt állította, hogy az Iszlám Állam (IA) terrorszervezethez tartozik, a rendőrök a helyszínen lelőtték. A csendőr tiszteletére a mai napon nemzeti gyásznapot tartanak Franciaországban. (MTI/EPA/Christophe Petit Tesson)
Vágólapra másolva!
Lerótta tiszteletét szerdán Emmanuel Macron francia elnök a múlt héten a dél-franciaországi szupermarketben egy iszlamista túszejtő által meggyilkolt francia csendőrtiszt előtt.
Vágólapra másolva!

Az egy hete még ismeretlen 44 éves Arnaud Beltrame francia hős lett, halála után ezredessé léptették elő és a Becsületrend parancsnoki fokozatával tüntették ki, miután

a támadóval maradt az utolsó túsz elengedéséért cserében. A radikalizálódott kisstílű bűnöző, Radouane Lakdim vele is végzett.

A tiszteletadás egyperces néma főhajtással kezdődött Franciaország minden csendőrlaktanyájában, mielőtt Arnauld Beltrame nemzeti zászlóval borított koporsója motoros rendőrök kíséretében az Invalidusok palotája, az egykori katonai kórház udvarára érkezett.

A dél-franciaországi túszdráma során meggyilkolt Arnaud Beltrame csendőr alezredes koporsóját kísérik motoros rendőrök a Párizsban rendezett temetésen 2018. március 28-án. Forrás: MTI/EPA/POOL/Etienne Laurent

Itt Macron 1200 meghívott - közöttük az áldozatok hozzátartozói, a támadáskor jelen voltak, volt államfők, az érintett települések vezetői és számos katona - előtt beszédet intézett a nemzethez.

Az Invalidusok dómja, ahol Napóleon sírja található, a nemzeti tiszteletadás helyévé vált,

itt vettek búcsút júliusban Simone Weil egykori deportálttól és minisztertől is.

Emmanuel Macron a legmagasabb francia kitüntetést, a Becsületrendet adományozta Arnauld Beltrame-nak.

Emmanuel Macron francia elnök a dél-franciaországi túszdráma során meggyilkolt Arnaud Beltrame csendőr alezredes koporsója előtt a Párizsban rendezett temetésen 2018. március 28-án. Forrás: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Arnault Beltrame-ot csütörtökön a dél-franciaországi Ferrals-ban helyezik végső nyugalomra, ahol a feleségével élt. A másik három áldozat temetése szintén csütörtökön lesz.

Halála óta Arnaud Beltrame a sajtó és a politikusok számára a "kötelességtudat", "a bátorság" és a "hősiesség" jelképe,

egyes települések már utcát vagy közintézményt is neveztek el róla.

Radouane Lakdim péntek délelőtt carcassonne-i otthona előtt először megállított egy gépkocsit, rálőtt a vezetőjére és portugál utasára, egyikük meghalt. Ezután a carcassonne-i kaszárnya közelében kocogó rendőrökre lőtt - egyiküket megsebesítette a vállán -, majd a közeli kisváros, Trebes szupermarketjéhez hajtott, ahol túszokat ejtett. Két embert megölt, majd a rendőrök közbelépésére a túszok többségét elengedte. Arnaud Beltrame, a csendőrség 44 éves alezredese önként vállalta, hogy a támadóval marad az utolsó túsz elengedéséig.

Lakdim őt is halálosan megsebesítette. Lakdim egy pisztollyal, egy késsel és házi készítésű robbanószerkezetekkel hajtotta végre a támadássorozatot.

A merénylőt a francia csendőrök lelőtték, amikor megrohamozták a szupermarketet.