Magyar nemzeti színekkel díszítették ki az erdélyi Sepsiszentgyörgy városát

Petőfi Sándor
Budapest, 2014. március 8. Petőfi Sándor szobra egy nemzeti színű lobogóval a háttérben. Fotómontázs az 1848-as márciusi események illusztrálására. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
Magyar nemzeti színekkel díszíttette ki a székelyföldi Sepsiszentgyörgy önkormányzata a várost a nemzeti ünnepre készülve. A prefektus felszólította az önkormányzatot, hogy szerdáig állítson román zászlókat a magyarok mellé.
Vágólapra másolva!

Sepsiszentgyörgy önkormányzata közleményben tudatta: a március 15-i ünnepségre készülve

a városközpontot magyar nemzeti színű szalagokkal, a Főteret magyar nemzeti zászlóval, illetve néhány utcát kokárdával díszített fel.

Az önkormányzat a "félreértések tisztázása céljából" azt is leszögezte, hogy a belvárosban található kovácsoltvas lámpaoszlopokra függőlegesen elhelyezett magyar szimbólum

A belvárosi lámpaoszlopok mindegyikére az önkormányzat több méter hosszú és csaknem egy méter széles piros-fehér-zöld szalagot függesztett. A városházi közlemény Szekeres Attila sepsiszentgyörgyi heraldikust idézte, aki elmagyarázta, hogy

a felfüggesztett piros-fehér-zöld szalagok sem zászlónak, sem lobogónak nem minősíthetők.

A prefektusi hivatal honlapján közzétett nyilatkozatában a prefektus a Románia jelképeinek használatára vonatkozó 1994/75-ös törvény előírásaira figyelmeztette a sepsiszentgyörgyi városvezetést. Amint a törvényből idézte:

A román nemzetiségű prefektus közölte:

felszólította az önkormányzatot, hogy szerdáig tűzze ki Románia zászlaját is a villanyoszlopokra a törvénynek megfelelően,

mert különben ki fogja róni a törvényben megállapított bírságot.

A prefektus kifogására adott válaszközleményében a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal szerint a kitűzött szalagok, kokárdák egyike sem Magyarország hivatalos zászlója, ugyanis

a magyar nemzeti zászló nem azonos Magyarország zászlójával.

A közlemény Antal Árpád András polgármestert is idézte. "Százhetven éve ünnepeljük március 15-ikét Erdélyben, Székelyföldön. 1989 óta minden évben kihelyezzük a nemzeti szimbólumokat".

A polgármesteri hivatal ugyanakkor arról is tájékoztatott, hogy

az idei március 15-i rendezvény vendége és díszszónoka Lázár János, Magyarország Miniszterelnökségét vezető minisztere lesz.

Az ő fogadására kizárólag a hivatalos látogatásának napján, vagyis március 15-én fogják kitűzni Románia zászlaja mellé Magyarország zászlaját.