UNICEF: Legalább ezer gyerek halt vagy sebesült meg 2018 elején Szíriában

Vágólapra másolva!
Legalább ezer gyerek halt vagy sebesült meg a Szíriában zajló harcokban az év első két hónapjában - közölték hétfőn az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) képviselői sajtótájékoztatón a libanoni fővárosban, Bejrútban.
Vágólapra másolva!

Az UNICEF képviselői szerint a szíriai polgárháború 2011-es kezdete óta

a konfliktusban, mintegy 50 százalékkal több, mint 2016-ban, bár a halálos áldozatok számával kapcsolatosan az ENSZ Gyermekalapja nem közölt adatokat.

Az UNICEF tudomása szerint körülbelül 360 gyerek sebesült meg a harcokban 2017-ben, és sokan közülük szenvedtek maradandó sérüléseket.

Többüknek amputálni kellett végtagjaikat

a robbanószerkezetek által okozott sebesülések miatt.

A világszervezet gyermekalapja szerint a robbanószerek és a lakott területek ellen válogatás nélkül végrehajtott támadások eredményezik azt, hogy a halottak mintegy negyede gyerek. Körülbelül hárommillió gyerek van veszélyben az aknák és a robbanószerkezetek miatt.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű brit székhelyű szervezet hétfőn jelentette, hogy meghaladta a 350 ezret a csütörtökön a nyolcadik évébe lépő szíriai polgárháború halálos áldozatainak a száma.