Most mindent megtudhat arról, hogyan gondolkodik Amerika

Vágólapra másolva!
Az Antall József Tudásközpont legújabb kiadványa, A nyugtalan határvidék egy új, átfogó, aktív amerikai külpolitikai stratégia szükségessége mellett teszi le a voksát.
Vágólapra másolva!

Miközben az Egyesült Államok az utóbbi években globális külpolitikai visszavonulót fújt, a Balti-tengertől a Dél-kínai-tengerig terjedő sávban három autoriter állam – Oroszország, Irán és Kína – egyre magabiztosabban próbálja újraéleszteni egykori birodalmát. A három feltörekvő hatalom, a régi dicsőség visszaszerzése közben, az Egyesült Államok – az amerikai befolyási övezet határvidékén elhelyezkedő – szövetségesei felé fordult.

Szemben a multipolarizmussal

Jakub Grygiel és Wess Mitchell a közelmúlt egyes külpolitikai történéseit, így Krím-félsziget orosz megszerzését új szemszögből értelmező könyve amellett érvel, hogy a felemelkedő, revizionista hatalmak abban a reményben gyakorolnak nyomást a határvidék országaira – így például Oroszország Ukrajnára, Lengyelországra vagy éppen Magyarországra –, hogy Amerika valóban hanyatlik, ezért nem tesz érdemi válaszlépéseket, a szövetségesek pedig az egykori szuperhatalomban csalódva közeledni kezdenek feltörekvő szomszédjaik felé.

A nyugtalan határvidék egy új, átfogó, aktív amerikai külpolitikai stratégia szükségessége mellett teszi le a voksát.

Egy olyan stratégia mellett, mely kelet-európai, közel-keleti és kelet-ázsiai szövetségesek hálózatával riasztja el a feltörekvő hatalmakat az agressziótól, és nem adja meg magát egy új, multipoláris világrend önbeteljesítő jóslatának.

Több minden kiderül, az ameriaki geopolitikai stratégiáról Forrás: AJTK

Versengés a zsákmányért

A könyv szerzői szerint az Egyesült Államok roppant nagy versenyben van az Eurázsia három kulcsfontosságú régiójában található riválisaival. Oroszország, Irán és Kína szívesen átírná az elmúlt hat évtized nyugati politikai és gazdasági elvekre épülő, az USA ereje által támogatott rendjét. A korlátozott orosz háborúk, az iráni hátterű konfliktusok, és az egyre erősebb kínai behatolások a csendes-óceáni hadszíntérre már nem csupán elméleti kihívások a nyugati rendre.

A revizionista hatalmak ugyanakkor óvatosan teszik mindezeket, ügyelnek arra, hogy elkerüljék a nyílt összecsapást az Egyesült Államokkal. A zsákmány, amit a nyertes megkap, az USA által az elmúlt évszázadban maga köré gyűjtött szövetségeseinek egy csoportja lesz.

A versengés a szövetségesekért folyik, mindenekelőtt a revizionista hatalmakhoz legközelebb található, határvidéki szövetségesekért.

Amíg az Egyesült Államok a maga oldalán tudhatja őket, fenn fogja tudni tartani a geopolitikai status quót, aktív együttműködésük nélkül, azonban kevéssé valószínű, hogy fel tudja vonultatni azokat az erőforrásokat, amelyek a revizionista kihívással való megbirkózáshoz szükségesek.

Washingtonnak küzdenie kell azért,hogy megőrizze eddigi szövetségeseit Forrás: Anadolu Agency/2018 Anadolu Agency/Samuel Corum

Küzdelem a fennmaradásért

A könyv szerzőinek a célja az volt, hogy szemléltessék, hosszútávon az Egyesült Államok boldogulása és boldogsága szempontjából veszélyesebb a szövetségesektől való elfordulás, vagy az ő elfordulásuk, mint bármilyen feltételezett csapdába esés olyan országok védelmezése közben, amelyeknek a létérdeke a stabil és prosperáló világrend fenntartása – legalább annyira, ha nem még jobban, mint az Egyesült Államoknak.

Az USA hét évtizeden át dolgozott azért, hogy kiépítse a szövetségeseknek a nemzetközi stratégiai határvidéket őrző, földgolyón átívelő tömbjét.

Küzdenie kell azért, hogy mindez fennmaradjon – vélik a szerzők.

A kiadvány érthető módon elfogult, mivel amerikai szakértől írták és az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket tartják a legfontosabbnak. Többek között ezért is érdemes egy magyarországi érdeklődőnek-döntéshozónak alaposan tanulmányoznia a kiadványt, mivel így nagyon pontos képet kaphat arról, hogyan is gondolkodnak az amerikai nemzetstratégák. Mindennek fényében pedig itthon is sokkal jobb döntéseket hozatnak majd a külpolitikával foglalkozók.