Halálra ítéltek Irakban 16 nőt, mert csatlakoztak az Iszlám Államhoz

Vágólapra másolva!
Halálra ítéltek Irakban 16 török nőt, mert csatlakoztak az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezethez – adta hírül vasárnap az iraki központi bűnügyi bíróság szóvivője.
Vágólapra másolva!

Irakban több száz külföldi nő ellen folyik bírósági eljárás ugyanilyen vád alapján.

A bíróság az ítélet indoklásában kitért arra, hogy

a vádlottak logisztikai és egyéb segítséget nyújtottak a szervezet harcosainak terrorista tettek végrehajtásában.

A 16 ítélet közül még egyik sem jogerős, a vádlottak fellebbezhetnek.

Az Iszlám Államhoz 2014 után szerte a világból több ezer külföldi – köztük sok nő – csatlakozott és harcolt a dzsihadista szervezet oldalán szíriai és iraki területeken.