60 kilométert utazott a diáklány egy távolsági busz csomagtartójában

Vágólapra másolva!
Ausztriában egy diáklány kedden az indulás előtti percben akarta berakni a bőröndjét a Klagenfurt -Graz között közlekedő távolsági busz csomagterébe. A start pillanatában a sofőr nem vette észre, hogy a főiskolás a csomagjával épp bemászott a poggyásztérbe és véletlenül rázárta az automata ajtókat, majd elindult, számolt be az esetről az osztrák közszolgálati televízió (ORF).
Vágólapra másolva!

A 21 éves főiskolás lány kedden késő délután Klagenfurtból Grazba szeretett volna hazautazni a szüleihez. Az utolsó pillanatban esett be a buszpályudvarra. Ennek ellenére úgy gondolta, még bedobja a bőröndjét az épp indulni készülő távolsági járat poggyászterébe.

Vesztére a csomagjával bemászott a rakodótérbe. A 48 éves sofőr pedig ezt nem észlelte a visszapillantó tüköről, és be- ill. rázárta az automata ajtókat, majd elindult.

A lány hiába kiabált, dörömbölt perceken át, menet közben az autópályán, a buszon senki nem hallotta meg a segélykiáltásait. Kétségbeesésében végül félúton, mintegy 30 kilométerre a következő megállótól a mobilján felhívta a rendőrség segélyvonalát, akik küldtek is egy járőrkocsit a wolfsbergi buszállomásra.

A sofőr és az utasok is igencsak meglepődtek, amikor Wolfsbergben rendőrök várták a járatot, és 60 kilométerre a kiindulási ponttól a kisírt szemű lány kikászálódott a csomagtérből.

Az egyórás megpróbáltatást a lány sértetlenül vészelte át, és elfoglalhatta a helyét az utastérben is, majd kedden este "szerencsésen" megérkezett Grazba.