Drón csapott le két terroristára

Vágólapra másolva!
Drón csapott le Jemen középső részén az Arab-félsziget al-Kaidája nevű (AQAP) terrorszervezet két feltételezett fegyveresére – közölte szombaton egy biztonsági tisztviselő.
Vágólapra másolva!

A két dzsihadista egyike a helyi AQAP szervezet vezetője. A beszámoló szerint a két férfi motorkerékpárral haladt el-Bajdá tartományban pénteken éjfélkor, amikor a pilóta nélküli repülőgépről célba vették őket.

A drónművelettel egy időben a jemeni különleges erők újabb támadást indítottak az ország délkeleti részén a dzsihadisták ellen - közölte egy másik illetékes.

Jemenben az Irán-barát síita húszi lázadók, illetve a Szaúd-Arábia által támogatott és a nemzetközi közösség által elismert, Abed Rabbó Manszúr Hádi vezette kormány katonái harcolnak a hatalom megszerzéséért. Az al-Kaida és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyveresei kihasználják a kaotikus helyzetet, hogy megerősítsék állásaikat Jemen déli részén.

Az Egyesült Államok már évek óta drónokkal folytat hadjáratot az al-Kaida legveszélyesebbnek tartott, jemeni ága ellen, amely már számos merényletet kísérelt meg Nyugatra tartó légi járatokon.