Bombagyártásért ülhet a volt középiskolai tanár és ikertestvére

bombakészítés, New York, ikerpár
A tanárt, a jobb oldalon, és testvérét csütörtökön tartóztatták le
Vágólapra másolva!
A New York-i rendőrség letartóztatta a volt középiskolai tanárt és ikertestvérét, miután otthonukban robbanóanyagot találtak.
Vágólapra másolva!

A tanárt azzal vádolják, hogy a korábbi iskolájának diákjait lefizette, hogy szedjenek szét tüzijátékokat és gyűjtsék össze neki a bennük lévő lőport-írja a BBC News.

A férfi ikertestvére szintén őrizetben van. Az FBI még tavaly decemberben a tanár volt iskolája elleni bombafenyegetés kapcsán nyomozott.

A tanárt, a jobb oldalon, és testvérét csütörtökön tartóztatták le Forrás: Facebook

A testvérpár nem vallotta magát bűnösnek a robbanásveszélyes eszköz gyártásában.

mondta a New York-i terrorelhárítás helyettes biztosa a tegnap késő esti sajtótájékoztatón.

Christian Toro egy középiskolai tanár volt a város Harlem negyedében, amikor az iskolát még tavaly decemberben bombatámadással fenyegették meg. Az egyik diákot letartóztatták, Toro pedig felmondott.

Az iskola személyzete később a laptopján olyan utasításokat talált, amelyek egy robbanószerkezet elkészítéséhez szükségesek, és amelyeket ikertestvére neki küldött.

A testvérek közös bronxi lakásán az FBI vas-oxidot, alumínium port, kálium-nitrátot és más bombakészítéshez szükséges hozzávalókat talált,

így például egy befőttes üvegnyi lőport és fémgömböket.

Legalább két diák járt a lakásukon,

akiknek Toro 50 dollárt(körülbelül 13.000 Ft-ot) fizetett óránként azért, hogy szedjenek szét tűzijátékokat, szedjék ki belőle a lőport, majd szállítsák is el neki azt.

A hatóságok egy hátizsákot is találtak benne egy naplóval, amiben a Villám Hadművelet kifejezés szerepelt, valamint egy kartotéklapot, amire az volt ráírva, hogy:

Ezeknek az írásoknak a pontos értelmét még tisztázta a rendőrség.

A két testvér akár 10 év börtönt is kaphat, de a tanár, mivel kiskorúakat is bevont a bombakészítésbe, ő további 10 évet kaphat ezért.