Két vonat ütközött Ausztriában

Vágólapra másolva!
Összeütközött két személyvonat az ausztriai Niklasdorfban, a balesetben legalább egy ember meghalt, és több mint húszan megsérültek, közülük többen súlyosan – mondta el Lucas Kundigraber, a stájerországi vöröskereszt munkatársa hétfőn.
Vágólapra másolva!

A rendőrség 22 sérültről - köztük három gyerekről - adott hírt. A halálos áldozat vélhetőleg egy nő, állampolgársága egyelőre nem ismert.

A baleset helyszínére 19 mentőkocsi és két sürgősségi jármű érkezett, további húsz jármű pedig készültségben áll. A vonatok háromnegyed egy körül rohantak egymásba a niklasdorfi vasútállomás közelében,

az egyik kisiklott, és legalább egy kocsi teljesen az oldalára borult.

A Graz és Saarbrücken között közlekedő EuroCity vélhetőleg egy elővárosi gyorsvasútnak ütközött neki oldalról - mondta az Osztrák Államvasutak (ÖBB) egyik szóvivője az APA osztrák hírügynökségnek.

A baleset és felsővezeték-károsodás miatt lezárták a Niklasdorf és Leoben közötti vasúti szakaszt. A távolsági vonatok kivárják a vágányzárat, a regionális szerelvényeket pedig elterelik. Az ÖBB honlapján azt írta, hogy 30-60 perces késésekkel kell számolni a térségben.

Az osztrák vasúttársaság szerint fél három körül végeztek a mentési munkálatokkal. A sérülteket egy közeli kórházba szállították.

Anton Lang stájer közlekedésügyi tisztségviselő "borzalmas szerencsétlenségként" beszélt a történtekről, és együttérzéséről biztosította az áldozatokat, valamint hozzátartozóikat. A baleset okának maradéktalan feltárását követelte, és megköszönte a mentőegységek munkáját.