A baleset előtt egy hónappal átvizsgálták a lezuhant orosz utasszállítót

repülőgép, roncs, baleset, oroszország
Sztyepanovszkoje, 2018. február 12. Mentőalakulatok tagjai a domogyedovói repülőtérről történő felszállását követően lezuhant utasszállító repülőgép roncsainál Sztyepanovszkoje falu mellett, Moszkva közelében 2018. február 12-én, egy nappal a szerencsétlenség után. A Szaratovszkije Avialinyii orosz légitársaság An-148-as gépének fedélzetén 71 ember tartózkodott, közülük senki sem élte túl a katasztrófát. (MTI/EPA/Jurij Kocsetkov)
Vágólapra másolva!
A baleset előtt egy hónappal tüzetesen átvizsgálták a vasárnap lezuhant Antonov An-148-as gépet – közölte a balesetben érintett gép üzemeltetője, a Szaratovszkije Avialinyii légitársaság.
Vágólapra másolva!

A Flightglobal légügyi szaklap a légitársaságtól kapott tájékoztatásra hivatkozva azt írta, hogy a gépen januárban végeztek el egy úgynevezett C-checket, amelyet bizonyos időközönként minden repülőgépen el kell végezni. Ennek keretében

vizsgálták a szárnyakat, a hajtóműveket, a gép törzsének strukturális elemeit, rozsdásodást is.

A felszállás előtti rutinellenőrzés szintén nem mutatott rendellenességet, ezt a feladatot egy olyan mérnök végezte el, aki a balesetben szintén életét vesztette, ő is a géppel utazott. Az Antonov An-148-100-as aznap a harmadik útját teljesítette, és Domogyedovóban cserélték a személyzetet. A gép kapitánya a típuson 2100 órát, összesen 5100 órát repült, az első tiszt pedig 812 órát repült a balesetig az Antonov An-148-assal.

Mentőalakulatok tagjai a lezuhant utasszállító repülőgép roncsainál Sztyepanovszkoje falu mellett Forrás: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

A légitársaság közölte, hogy

a vizsgálatok végéig felfüggesztette az An-148-as üzemeltetését.

A szaratovi székhelyű, főként orosz repülőterekre közlekedő légitársaságnak öt ilyen típusú gépe maradt, mellettük szintén regionális Jakovlev Jak-40-eseket, illetve Embraer E-195-ösöket üzemeltetnek.

A Szaratovszkije Avialinyii regionális, sugárhajtású gépe vasárnap délután tűnt el a radarokról nem sokkal felszállás után, a gép roncsait Moszkvától 80 kilométerre keletre találták meg. Egy ipari videókamera rögzítette a becsapódást, amelynek helyszínén egy hétszer négyméteres, másfél méter mély krátert találtak. A gépen utazó 71 ember életét vesztette.