Törökországban elfogták az Iszlám Állam 31 feltételezett tagját

Vágólapra másolva!
Törökországban elfogták az Iszlám Állam 31, merényletre készülő feltételezett tagját az Anadolu szombati jelentése szerint.
Vágólapra másolva!

A hírügynökség úgy értesült, hogy a hatóságok

hat helyszínen razziáztak Isztambul három kerületében,

a rajtaütések időpontjáról azonban nem közölt részleteket. Az elfogottak mindegyike külföldi.

Törökország tagja az Iszlám Állam elleni amerikai vezetésű koalíciónak, és a török rendőrség a múlt év végén - az egyik isztambuli szórakozóhelyen elkövetett, 39 halálos áldozattal járó szilveszteri merénylet évfordulója előtt - fokozta a dzsihadista szervezet vélelmezett tagjai elleni műveleteit.

Az éjszakai klubban történt lövöldözés elkövetőjeként a dzsihadista szervezet jelentkezett.

A török hatóságok az Iszlám Államot gyanúsítják az országban az elmúlt években történt egyéb merényletek elkövetésével is.