Párizs összeomlott a havazás miatt, 19 foknál nem lehet melegebbre fűteni

Párizs, 2018. február 7. Madarak szállnak le egy behavazott párkányra az Eiffel-torony közelében, Párizsban 2018. február 7-én. (MTI/EPA/Ian Langsdon)
Vágólapra másolva!
Franciaország északi részén ismét havazás kezdődött, ezért Párizsban attól tartanak, hogy megint összeomlik a város. Szerdán Franciaország északi részén, elsősorban Párizsban és környékén, hatalmas káosz alakult ki. Több száz autós ragadt az utakon kialakult dugókban, sokan kényszerszállásokon töltötték az éjszakát. Hétfőn pedig gyakorlatilag egész nap nem jártak az autóbuszok Párizsban. Az elmúlt évtizedekben először fordult elő, hogy azt kérték a párizsiaktól, hogy ne fűtsék 19 foknál melegebbre a lakásukat, energiatakarékossági okokból.
Vágólapra másolva!

A párizsi repülőtereken több járatot is töröltek, mert nem tudták eltakarítani a 13 centis havat. A vasúti közlekedésben hatalmas késések voltak, a Párizs környéki körgyűrűn 700 kilométeres dugó alakult ki, több ezren ragadtak a kocsikban.

Sokan az utak szélén hagyták a járműveiket, és a Párizs környéki települések sporttermeiben kialakított sürgősségi ellátó helyekre siettek. Az autósok kimentésére több ezer rendőrt és tűzoltót vezényeltek.

Több százan rekedtek a pályaudvarokon és a repülőtereken is.

A francia kormányszóvivő visszautasította, hogy szólhattak volna előre a havazásról. "Nem kéne bármit is elhitetni a franciákkal, és be kéne látni, hogy elég nehéz megmondani előre, hány centiméter hó fog esni" – mondta Benjamin Griveaux kormányszóvivő. Bár azt megígérte, hogy a kormány le fog vonni minden következtetést a kialakult kaotikus helyzetből.

Ma ismét 27 megyében rendelt el riasztást a francia meteorológiai szolgálat a közúti közlekedésre a havazás és jegesedés miatt.

Madarak szállnak le egy behavazott párkányra az Eiffel-torony közelében. A képre kattintva galéria nyílik. Forrás: MTI/EPA/Ian Langsdon

A Météo France 3-7 centiméteres friss hórétegre számít országszerte,

ami nem éri el a szerda virradóra leesett hó mennyiségét, de éjszaka a hőmérséklet ismét mínusz 10 fokig süllyedhet.

Párizsban délelőtt kezdett ismét havazni, ezért az Eiffel-torony pénteken és szombaton is zárva marad

a lépcsők a jegesedés miatt járhatatlanok, a vasszerkezetet pedig nem lehet sózni, és a homokos beszórás sem engedélyezett, mert kárt tehet a felvonók szerkezetében.

A Louvre és a Concorde tér között elterülő Tuileriák kertjét is lezárták.

A közlekedési minisztérium a "tél újabb rohama" miatt rendkívüli óvatosságra kért mindenkit, míg

a belügyminiszter és a prefektúra egyenesen azt kérte az autósoktól, hogy ne használják a járműveiket.

Ezt láthatóan megfogadták a párizsiak, az autóforgalom az átlagosnál kisebb a városban.

A déli 118-as számú bevezető autóutat - ahol kedden este mintegy kétezren ragadtak a járműveikben a dugókban - szombat délig lezárták az autósok elől.

A tömegközeledés egyelőre menetrendszerűen működik,

a vonatok, a metrók, a villamosok és a buszok fennakadás nélkül közlekednek, s a párizsi repülőtereken sem kell késésekre számítani.

Az iskolabuszok azonban a Párizs környéki öt megyében nem közlekednek, a teherszállító járműveknek is megtiltották - legalább szombat délig - a közlekedést a fővárosban

és környékén, kamionok ezrei vesztegelnek a pihenőhelyeken.

Florence Berthelot, a francia fuvarozók országos szövetségének vezetője csütörtökön azt mondta, hogy

A szervezet szerint emiatt napi 60 millió eurós veszteséget szenved az ágazat.