Rekordáron kelhet el a világ legtökéletesebb fehér gyémántja

Vágólapra másolva!
Egy nagyobb eper méretű, 102,34 karátos hibátlan fehér gyémántot bocsát áruba a Sotheby's aukciósház Londonban. A szakértők szerint rekordáron, több mint 33 millió dollárért (8,4 milliárd forintért) is elkelhet a pazar drágakő.
Vágólapra másolva!

A kör alakúra metszett fehér gyémánt kisebb, mint a rekordot tartó, 163 karátos drágakő, amelyet 2013-ban Hongkongban adtak el. A Sotheby's azonban, amely a hongkongi üzletet is lebonyolította, úgy véli, hogy

a kisebb kő ritkasága és ragyogó minősége sok érdeklődőt vonz majd, és arra számítanak, hogy megdől a korábbi rekord.

"A jelenlegi rekordot tartó hongkongi kő karátonként 260 ezer dollárért (66 millió forintért) kelt el. A most eladásra kerülő, kerekre metszett gyémánt kiinduló ára ennél magasabb lesz" – mondta el Patti Wong, az árverési ház gyémántszakértője.

A rekorddal kapcsolatos jóslatot támasztja alá, hogy az Amerikai Gemmológiai Intézet a száz karáton felüli kövek közül egyedül ennek a gyémántnak adott minden kritérium alapján legmagasabb minősítést.
A Sotheby's konkrét kikiáltási árat nem említett, a drágakövet nem nyilvánosan értékesítik.

Az eladásra váró gyémántot, amely egy botswanai bányából származik, csütörtökön állították ki az aukciósház londoni székhelyén.

A legnagyobb árat gyémántért 2017-ben Hongkongban fizették ki: a Pink Star (Rózsaszín csillag) nevű drágakő 71,2 millió dollárért (20,7 milliárd forintért) kelt el a Sotheby's árverésén.