Halálbüntetést kapott a férfi, aki társaival megölt egy egyetemistát

Vágólapra másolva!
Harmincegy embert ítélt el egy pakisztáni bíróság szerdán, akik megöltek egy istenkáromlással hamisan vádolt egyetemi hallgatót - mondta egy védőügyvéd.
Vágólapra másolva!

Egyikükre halálbüntetést szabtak ki, öten életfogytiglani börtönbüntetést kaptak, 25-en pedig négy évig fognak raboskodni - tette hozzá Barriszter Amírullah Samkáni.

A bíróság 26 embert felmentett. A videofelvételekről azonosított 61 vádlott közül

négyet még mindig nem sikerült elfogni.

A tavaly perbe fogott emberek a Pakisztán északnyugati részén fekvő Mardanban található Abdul Váli Hán Egyetem hallgatói, tanárai és tisztségviselői voltak. Mindannyian ártatlannak vallották magukat, azonban a nyomozás során kiderült, hogy

előre eltervezték az egyetemi hallgató meggyilkolását.

A 23 éves Mashal Hánt tavaly áprilisban lincselték meg egy kollégiumi vallási vitát követően. Halálának híre országos botrányt keltett, és újra a figyelem középpontjába helyezte az istenkáromlásra vonatkozó pakisztáni törvényt. A nyolcvanas években elfogadott jogszabály halálbüntetést szab ki azokra, akik megsértik Mohamed prófétát vagy az iszlámot.

Voltak olyanok, akik szándékosan terjesztettek ilyen pletykákat ellenségeikről. Aktivisták azzal érvelnek, hogy a törvényt számos esetben személyes sérelmek rendezésére használják.

2014-ben a dühödt tömeg végzett egy istenkáromlással vádolt keresztény férfival és állapotos feleségével, tetemeiket pedig egy téglaégető kemencébe dobták. 2011-ben egy testőr meggyilkolta Pandzsáb tartomány kormányzóját, Salman Taszírt, aki az istenkáromlásra vonatkozó jogszabály reformját követelte. Bár Taszír gyilkosát tavaly kivégezték, sok keményvonalas mártírként tekint rá.