Orvvadászat miatt tartóztatták le Thaiföld egyik leggazdagabb emberét

Vágólapra másolva!
Védett állatokra vadászott egy thai milliomos egy világörökségi helyszínen, amikor a vadőrök letartóztatták - közölte a thai hatóság szóvivője kedden.
Vágólapra másolva!

Premcsaj Karnaszutát, az Italian-Thai Development építőipari óriáscég igazgatóját és négy társát hétfő reggel a nyugat-thaiföldi Thungjaj Nareszuan vadrezervátumban tartóztatták le - mondta el Thammarat Vangszofa, a rezervátum igazgatója.

Az 1991 óta világörökségként számon tartott rezervátum őrei lövéseket hallottak vasárnap este. Követték a hangot és

egy fekete párduc maradványaira, egy szarvasra és egy ördögfácánra bukkantak.

A Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján sebezhetőként nyilván tartott fekete párducot

megnyúzva és feldarabolva találták meg.

Két puska, egy duplacsövő fegyver és különböző töltények is előkerültek a táborhely közelében - mondta az igazgató.

Hozzátette, hogy a 63 éves Premcsaj elmondása szerint egy vadvédelmi vezető vendége volt. A letartóztatott csoportot rezervátumban folytatott illegális vadászattal, a vad teteme és lőfegyverek törvénytelen birtoklásával vádolják az igazgató szerint. Ha bűnösnek találják őket, akár

két évtized börtönnel is büntethetők.

Premcsaj 2010-ben a Forbes szerint Thailföld 29. leggazdagabb embere volt, vagyona akkor mintegy 220 millió dollárra (55 milliárd forintra) rúgott.