Három év alatt négyezer dzsihadistát fogtak el az iraki kurd hatóságok

Vágólapra másolva!
Az iraki kurd autonóm területek hatóságai kedden bejelentették, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet mintegy négyezer harcosát fogták el 2014 és 2017 között, köztük külföldről érkezett szélsőségeseket.
Vágólapra másolva!

2014 és 2017 júliusa között a kurd harcosok körülbelül 2500 dzsihadistát tartóztattak le – részletezte a sajtónak Dindar Zibari kurd tisztségviselő.

"Októberben Havíja ostroma során 1000 szélsőséges adta meg magát a kurdoknak az iraki kormányerőktől való félelmében" – tette hozzá Zibari.

Ezen kívül "350 embert vettek őrizetbe Debesz és Kirkuk környékén, akik kihallgatásuk során elismerték, hogy az Iszlám Állam tagjai" – mutatott rá a nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsadó. Őket a kurd titkosszolgálat börtöneibe szállították át, mielőtt az iraki erők megjelentek volna Kirkukban.

A külföldi harcosok közül néhányat átadtak hazájuknak,

köztük egy japán újságírót és egy amerikai állampolgárt. Zibari nem pontosította, hogy összesen hány és milyen nemzetiségű külföldi szélsőségest fogtak el.

A bagdadi kormány többször kérte a kurd hatóságokat a foglyok átadására, de Zibari szerint ennek az ENSZ felügyelete alatt kell megtörténnie.

Szakértők szerint az iraki hatóságok mintegy 20 ezer feltételezett dzsihadistát tartanak fogva, de Bagdad hivatalosan sosem erősítette meg ezt.

Az Iszlám Állam nagy kiterjedésű, összefüggő területeket szerzett meg Irak északi és nyugati részén 2014-es offenzívája során, míg az iraki kormányerők kurd és nemzetközi támogatással ki nem szorították őket az országból. A szélsőségesek 2017-ben veszítették el iraki fellegvárukat, Moszult, majd tavaly ősszel az általuk ellenőrzött utolsó iraki lakott települést is fel kellett adniuk.

Eközben az iraki hatóságok kedden nyilvánosságra hozták a nemzetközi körözés alatt álló terroristavezérek új listáját, amelynek élén az Iszlám Államot vezető Abu Bakr al-Bagdadi található. Ugyancsak keresik helyettesét, Abd er-Rahman al-Kadulit, valamint hét másik iraki állampolgárt. Rajtuk kívül két szaúd-arábiai, egy jordániai, egy jemeni és egy katari állampolgár neve is rajta van a feketelistán, amelyen az Iszlám Állam és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tagjai és pénzügyi támogatói szerepelnek.