Kórházakat bombáztak le Szíriában

Vágólapra másolva!
Szíriai aktivisták szerint két kórházat is bombatalálat ért hétfőn a lázadók kezén levő Idlíb tartományban a szíriai kormányerők és orosz szövetségeseik által végrehajtott légicsapások során.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi hetekben fokozódtak az Idlíb tartományban végrehajtott légi támadások, de az utóbbi napokban még hevesebbé váltak a bombázások, miután szombaton egy szíriai ellenzéki csoport a térségben lelőtt egy Szu-25 típusú orosz harci repülőgépet, amelynek pilótája életét vesztette.

Az aktivisták által működtetett Edlib Media Center és a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) arról számolt be, hogy Kafranbel városban légicsapás ért egy kórházat hétfő reggel. Maaret-an-Numan városban pedig vasárnap éjjel három bombatalálat ért egy kórházat, amely emiatt használhatatlanná vált.

A tartomány székhelyén, Idlíb városban egy lakóépületet rombolt le a bombázás – közölte az OSDH.
"Ez egyszerűen büntetés" – mondta egy idlíbi aktivista.

– tette hozzá.

Aktivisták szerint legalább 23 civil meghalt hétfőn a kormányerők légicsapásaiban a Damaszkusz melletti Kelet-Gúta régió több településén. A legtöbb halálos áldozatot Bét-Szava településen szedtek a bombázások, itt kilenc polgári személy, köztük két gyermek halt meg – közölte az OSDH.

A légicsapásokra válaszul az ottani lázadók rendszeresen gránátvetőkkel lőnek damaszkuszi célpontokat. A SANA szíriai állami hírügynökség jelentése szerint hétfőn egy nő meghalt és hárman megsebesültek egy ilyen gránáttámadásban.

A lázadók ellenőrzése alatt levő, 400 ezres lakosú Kelet-Gútát 2013 óta ostromolják a kormányerők. A térségben mára súlyos humanitárius válság alakult ki, nincs elegendő élelmiszer és gyógyszer.