Mozgalom indult Németországban a nőket ért migránserőszakkal szemben

Vágólapra másolva!
Nőmozgalom alakult Németországban a bevándorlók által megerőszakolt, illetve bántalmazott nők emlékére, illetve az elhallgatott erőszakos cselekmények nyilvánosságra hozása és az ellene történő felszólalás érdekében. A mozgalomnak a "120 decibel" nevet adták a kezdeményezők, amely a Németországban most már általánossá váló táskariasztó berendezés hangerejére utal. Ez a szerkezet arra hivatott, hogy elriassza az erőszakos támadókat. Az aktivisták a kampányindító kisfilmjükben felróják a politikai vezetőknek, hogy nem védik meg az országhatárokat, nem ellenőrzik hogy kit engednek be az országba, és azt is, hogy a migránsbűnözőket nem utasítják ki az országukból.
Vágólapra másolva!

A német női védelmi mozgalomnak már honlapja is van, és egy kampányindító videót is közzétettek a YouTube-on.

A videó három fiatal lány: Maria, Mia, Ebba bemutatásával, a róluk történő megemlékezéssel kezdődik, amely során elmondják: az egyiküket Stockholmban késelték meg, Malmőben megerőszakolták, a másik lányt Rotherhamban abuzálták, és Stockholmban kirabolták.

A videóban megjelenő fiatal lányok beszámolnak arról is, hogy nem érzik biztonságban magukat, mivel szerintük nem védi meg őket senki, mert a politikai vezetők nem akarják megvédeni a határokat, és nem ellenőrzik, hogy kik jönnek be az országukba.

Felróják továbbá a mozgalom tagjai, hogy nem utasítják ki a migránsbűnözőket, és minden ellenük irányuló kritikát cenzuráznak.

A videó végén, a kezdeményezést elindító nő elmondja: a céljuk az, hogy hangosak legyenek, és ezért a közösségi médiát veszik majd igénybe. #120db hashtaggel pedig bárki csatlakozhat a mozgalmukhoz, és elmondhatja a Facebookon, Twitteren vagy YouTube-on a tapasztalatait nőként

A mozgalom vezetői ígéretük szerint ellátogatnak majd minden olyan német városba, ahol nőket bántalmaztak a migránsok, és felelősségre fogják vonni ezért a politikai vezetőket.