Tőkés László: A román miniszterelnöknek le kell mondania!

Március 15. - Megemlékezés Nagyváradon
Újabb két évre Tőkés Lászlót választották meg az EMNT elnökének.
Vágólapra másolva!
Tőkés László véleménye szerint Mihai Tudose román kormányfőnek távoznia kell tisztségéből a "brutális hungarofób megnyilatkozása" miatt, melyet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a "náci ideológiákkal rokon" kijelentésnek tart.
Vágólapra másolva!

A magyar európai parlamenti képviselő az MTI-hez a mai nap folyamán eljuttatott közleményében megengedhetetlennek tartotta, hogy az ország egyik első embere "vörös (véres) posztóként" lobogtassa meg a székelyek nemzeti szimbólumát, és a magyarság jogos és törvényes autonómiakövetelései kriminalizálása által a magyarság ellen uszítsa a többségi román társadalmat.

- áll az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének közleményében.

Tőkés László, európai parlamenti képviselő Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Tőkés úgy vélte, ezen a helyzeten már a bocsánatkérés sem segíthet, a miniszterelnöknek távoznia kell.

A politikus felkérte ugyanakkor Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, hogy a lemondás esetleges elmaradása esetén a szövetség 24 órán belül függessze fel a kormánykoalíció parlamenti támogatására vonatkozó megállapodását.

Az EMNP elnöksége pénteki közleményében szintén lemondásra szólította fel a kormányfőt, és közölte: elvárja a román politikai élet szereplőitől, hogy egyértelműen határolódjanak el Mihai Tudose nyilatkozatától.

A párt szerint a miniszterelnök "náci ideológiákkal rokon" kijelentése elfogadhatatlan és alkalmas arra, hogy félelmet keltsen a magyar nemzeti közösségben.

Leszögezte a politikai tömörülés, hogy ennek ellenére nem hátrál meg az autonómiáért folytatott békés demokratikus küzdelemben.

Az erdélyi magyar párt közölte:

az ott élő magyarság pedig megerősödhessen önrendelkezési küzdelmében.

A Realitatea hírtelevízió által szerda este telefonon kérdezett Mihai Tudose miniszterelnök egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a magyar autonómiatörekvésekhez.

A kormányfő felidézte: a zászlóállítási kísérletkor is világossá tette, hogy "ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is".