A spanyol kormány bírósághoz fordul, ha Carles Puigdemont ismét elnök lesz

Carles Puigdemont
Carles Puigdemont, volt katalán elnök.
Vágólapra másolva!
A spanyol kormány "azonnal, habozás nélkül" megtámadná a bíróságon, ha Carles Puigdemont volt katalán elnököt távollétében újraválasztaná a katalán parlament - közölte a spanyol kormányszóvivő mai madridi sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Ínigo Méndez de Vigo szerint ellentétes "bármiféle jogi normával" és a "józan ésszel" is a leváltott katalán vezető azon elképzelése, miszerint internetes Skype-kapcsolaton keresztül tartaná meg programbeszédét.

- jelentette ki a kormányszóvivő.

Carles Puigdemont, volt katalán tartományi államfő Forrás: AFP/Lluis Gene

Puigdemont pártja, az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) értelmezése szerint viszont a jelölt távollétében is megválasztható, és megbízhat például egy másik képviselőt, hogy olvassa fel programbeszédét.

A leváltott elnököt támogató függetlenségi Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) mindennek jogszerűségéről állásfoglalást kért a katalán parlament jogászaitól.

Míg az Állampolgárok (Ciudadanos), a Katalán Szocialista Párt (PSC) és a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) elutasítják ezt az elképzelést.

Carles Puigdemont egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy elnökké választása esetén visszatér Katalóniába.

Ott azonban elfogató parancs van érvényben vele szemben.

A barcelonai parlament jövő szerdán tartja alakuló ülését, és azt követően kezdődik az elnökválasztási folyamat.