15 órát töltöttek egy vonaton az utasok egy hóvihar miatt Japánban

Szandzso, 2018. január 12. Légi felvétel egy hóakadály miatt megrekedt személyszállító vonatról a Niigata prefektúrabeli Sandzso térségében 2018. január 12-én. A fűtött szerelvény tizenöt órán át vesztegelt, mielőtt megtisztították a sínpárt a közel nyolcvan centiméteres hótakarótól. Ez idő alatt a mintegy 430 utas több mint felét autóval érkező hozzátartozók hazavitték. (MTI/AP/Kyodo/Fukai Johei)
Vágólapra másolva!
Hóvihar miatt több mint négyszázan egy zsúfolt, helyi járatú vonaton rekedtek Japánban csütörtök este. A szerelvény csak 15 órányi veszteglés után tudta folytatni útját.
Vágólapra másolva!

Mivel sokaknak nem jutott ülőhely, az egyik utas annyira rosszul lett az ácsorgásban, hogy kórházba kellett szállítani.

A vonat foglyai idővel turnusokban váltották egymást az ülőhelyeken.

Légi felvétel egy hóakadály miatt megrekedt személyszállító vonatról a Niigata prefektúrabeli Sandzso térségében 2018. január 12-én. Forrás: MTI/AP/Kyodo News/Fukai Johei

A szerelvény mindössze négy kocsiból állt, melyekben a fűtés és a világítás megfelelően működött, ám összesen egyetlen vécén kellett osztozniuk a rászorulóknak.

A vasúttársaság péntek hajnalra enni- és innivalót juttatott el az utasoknak.

Utasok hagynak el egy hóakadály miatt megrekedt vonatot a Niigata prefektúrabeli Sandzso térségében 2018. január 12-én. A fűtött szerelvény tizenöt órán át vesztegelt, mielőtt megtisztították a sínpárt a közel nyolcvan centiméteres hótakarótól. Ez idő alatt a mintegy 430 utas több mint felét autóval érkező hozzátartozók hazavitték. Forrás: MTI/AP/Kyodo News/Takekuma Szuo

Amikorra végre eltakarították a 77 centiméter vastag hótakarót annyira a vágányról, hogy a vonat ismét el tudott indulni, az utasok több mint fele már nem volt rajta: családtagjaik értük jöttek autókkal.