Muszlim világ Angliában: ha az iszlám győz, annak minden nő a vesztese lesz

Burkatilalom Ausztriában
Bécs, 2017. október 1. Burkát viselő nő tiltakozik az ausztriai burkatilalom ellen Bécsben 2017. október 1-jén. Ausztriában a mai napon lépett életbe az egész arcot takaró muszlim kendőt, a burkát betiltó törvény. A tilalom egyúttal vonatkozik a hidzsábra, orvosi maszkokra és a bohócálarcra is. (MTI/EPA/Christian Bruna)
Vágólapra másolva!
Jane Kelly, a The Salisbury Review újságírója számolt be tapasztalatairól, amit az egykor szebb napokat is látott London Action Vale nevű városrészén szerzett, ahol hatalmasra nőtte ki magát az iszlám közösség – írja a Figyelő.
Vágólapra másolva!

Egyre többen szólalnak fel az iszlám ellen Angliában, pár hete a volt külügyminiszter, Boris Johnson vélekedett úgy a nikábot és burkát viselő muszlim nőkről, hogy úgy néznek ki, mint egy postaláda, vagy mint egy bankrabló. Most pedig egy újságíró, Jane Kelly emelte fel a hangját, és számolt be az iszlám által okozott helyzetről London egyes városrészein.

Forrás: MTI/EPA/Christian Bruna

Az újságírónő London Action Vale városrészen lakott három évvel ezelőttig. Korábban a fehér munkásosztály élt ezen a városrészen, de 15 év alatt egy hatalmas iszlám közösség költözött a környékre. Az ott eltöltött idő alatt arra lett figyelmes, hogy a közösségi életben, a boltokban vagy az utcán a nők jelenléte nagyon ritka. Ugyan a muszlim nők azt állítják, ugyanannyi joguk van eldönteni, mit vesznek fel, vagy mit mondanak, mint társadalmuk férfi tagjainak, a tapasztalatok alapján ez nem így van.

Az iszlám csak egy nemet ismer el, az pedig a férfi. A nő afféle kiegészítő


– írja Kelly.

A helyi közösség kicserélődésével a városrész kinézete is megváltozott. A hagyományos boltok, hentesek helyét a halal (az iszlám vallásban az az étkezés, mely az iszlám megengedett ételeit fogyasztja csak – a szerk.) boltok vették át. Amikor az újságírónő betért ezekbe a boltokba, kivétel nélkül negatív diszkrimináció érte. A boltokban sosem látott nőket, és volt olyan, hogy az eladó a mögötte álló férfit előbb szolgálta ki, mint őt. Egyszerűen levegőnek nézték.

Az egyre erősödő iszlám jelenlét miatt megépült a Fahd Királyi Akadémia, szaúdi pénzből, ahol olyan feladatgyűjteményeket adtak ki, amiket aztán a kormány visszahívott, mivel gyűlöletre nevelte a diákokat. Nem mellesleg ebben az intézetben tanulnak Abu Hamza és Abu Qatada, Bin Laden egykori európai embereinek gyermekei is. A lányok pedig természetesen teljesen elszeparálva tanulhatnak az intézményben.

Az újságírónő szerint, ha Európában az iszlám győz, annak nemcsak a muszlim nők, hanem minden nő a vesztese lesz.