Migránsnegyedben rabolták ki Hága polgármesterét

Vágólapra másolva!
Egy migránsnegyedben rabolták ki Hága polgármesterét, de a városvezető ezt el akarta titkolni – számolt be a meghökkentő esetről a Voice of Europe.
Vágólapra másolva!

Egy migránsok által nagy számban lakott negyedben rabolták ki Pauline Krikkét, Hága polgármesterét. A polgármesterasszony megpróbálta eltitkolni a rablást, de a holland RTL végül tudomást szerzett az esetről, így a városvezetőnek el kellett ismernie a bűncselekményt – írta a Voice of Europe.

Az eset Schilderswijk egyik villamosmegállójában történt.

A városrész arról nevezetes, hogy lakosságának több mint 90 százaléka bevándorló.

Az Iszlám Állam terroristáinak tökéletes búvóhelye a terület, és gyakran tartanak tüntetéseket a palesztinok mellett is. A bűncselekmények nagy száma miatt a rendőrségnek is gyakran kell intézkednie.

Egy villamosmegállóban rabolták ki Hága polgármesterét Forrás: Shutterstock

Két lányt erőszakoltak meg

Mint arról korábban beszámoltunk, két fiatal holland lányt egy antwerpeni szállodában öt migráns erőszakolta meg. Szintén írtunk arról, hogy Hollandiában az önkormányzati választások előtt a baloldali Munkáspárt és a Zöldek - a győzelem érdekében - szövetségre léptek a szélsőséges iszlamista tanokat hirdető NIDA nevű muszlim migránsok által alapított párttal.