A szlovák sajtó szerint várhatóan hétfőn lemond a szlovák belügyminiszter

Denisa Saková és Robert Kalinák
Szlovák sajtóértesülések szerint hétfőn várhatóan lemond Robert Kalinák belügyminiszter (j.) Egyik lehetséges utódja, a mostani helyettese, Denisa Saková államtitkár lehet.
Vágólapra másolva!
Martin Glvac, a legnagyobb, Robert Fico kormányfő vezette Smer-SD párt frakcióvezetője társaival eredetileg a Szlovák Parlamentben tartották volna sajtótájékoztatójukat. Azonban azt csütörtök délelőtt bombariadó miatt ki kellett üríteni, így a párt székházában tartották meg a meggyilkolt szlovák újságíró miatt kialakult kormányválsággal kapcsolatos tájékoztatót. Glvac nem volt hajlandó megerősíteni azokat a sajtóértesüléseket, hogy jövő hétfőn lemond tisztéről Robert Kalinak szlovák belügyminiszter. Ezt egyébként korábban a koalícióban maradás feltételéül szabta a legkissebb kormányerő, a szlovák-magyar Most-Híd párt.
Vágólapra másolva!

Martin Glváč, a Smer-SD frakcióvezetője, a szlovák törvényhozás egyik alelnöke a sajtótájékoztatón azt mondta:

nem áll módjában megerősíteni azokat a sajtóértesüléseket, hogy hétfőn benyújtja lemondását Robert Kalinak belügyminiszter ( Robert Fico kormányfő első helyettese ), és utódja Denisa Saková belügyi államtitkár lehet.

Szlovák sajtóértesülések szerint hétfőn várhatóan lemond Robert Kalinák belügyminiszter (j.) Egyik lehetséges utódja, a mostani helyettese, Denisa Saková államtitkár lehet. Forrás: Youtube

Glvac viszont határozottan cáfolta azt a másik sajtóhírt, hogy konkrétan ő maga venné át Kalináktól a szlovák belügyi tárca irányítását.

- nyilatkozta az újságíróknak a Smer-SD frakcióvezetője, aki hozzátette, hogy

az erre vonatkozó lépéseit pártja csakis a koalíciós partnerekkel kívánja egyeztetni, és azokat elsősorban a szlovák-magyar vegyespárttal, a Bugár Béla vezette Most - Híd-dal.

A legkisebb kormánypárt, Ján Kuciak újságíró és menyasszonya Martina Kusnírová meggyilkolása után pár nappal bejelentette, csak akkor hajlandó továbbra is kormányon maradni, ha Robert Fico meneszti a legközelebbi párttársának tartott Robert Kalinák belügyminisztert. Északi szomszédunknál, a Nagymácsédon ( Velká Maca) történt kettős gyilkosság (2018. február 22. és 25. között végezték ki bérgyilkosok egy-egy lövéssel családi házukban Jánt és Martinát ) után annyira elmélyült a belpolitikai válság, hogy az ellenzéki pártok és Andrej Kiska államfő is előrehozott választásokat sürget.

Robert Fico szlovák miniszterelnök. Forrás: MTI/EPA/Jakub Gavlak

Robert Fico kormányfő már többször is "nekiment" az államfőnek mondván, hogy az nem a kedélyek lecsillapításán, hanem a demokratikus rend megbontásán, az ország destabilitásán dolgozik.

Az tény, hogy Andrej Kiska szerdán és csütörtökön is csak az ellenzéki pártokkal tárgyalt külön-külön a "kialakult helyzet megoldásáról".

Andrej Kiska szlovák államfőnek már közvetlen megválasztásának első percétől nem túl jó a viszonya Robert Fico kormányfővel. Forrás: MTI/EPA/Jakub Gavlak

Andrej Kiska szlovák államfő szerdán azzal vádolta meg Fico kormányát, hogy az éveken át figyelmen kívül hagyta a szlovák hírszerzésnek (SIS) az olasz maffia kelet-szlovákiai tevékenységéről szóló figyelmeztetéseit.

A szlovák elnök szerint a SIS vezetője, Anton Safarik nemrég elmondta neki, hogy egyes minisztereket már régóta tájékoztatták a Vadala-csoport ténykedéseiről.

Részletekbe azonban az államfő nem bocsátkozott. Juraj Blanár, a Smer-SD alelnöke ma ismét Kiskat kritizálta.

- nyilatkozta a Smer alelnöke. Hogy kinek mi lesz a következő lépése még nem tudni, viszont úgy tűnik, hogy már most hétvégén eldőlhet a koalíció sorsa. A Plus 1 deň hírportál információi szerint a Most-Híd elnöke, Bugár Béla idő előtt, vasárnap helyett már pénteken hazatér Maldív-szigeteki üdüléséből (a régóta tervezett utat a 35. házassági évfordulójuk alkalmából ejtették meg), így már szombaton megkezdődhetnek a tárgyalások.

A Most-Híd elnöke előbb a párt tagjaival ülésezik, majd még a hétvégén Robert Fico miniszterelnökkel is tárgyal.

Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mikor ül össze a koalíciós tanács. Szlovák sajtóértesülések szerint Robert Fico végül kész engedni Bugárék követelésének Robert Kalinák menesztését illetően.