A Kremlnek nincs információja a volt orosz kém angliai mérgezéséről

Szergej Szkripal
Moszkva, 2018. március 6. 2006. augusztus 9-i felvétel egy moszkvai bíróság képernyőjéről, amelyen az előzetes letartóztatásban levő Szergej Szkripal orosz kém rács mögül beszél ügyvédjével az épületben. Szkripalt és egy nőismerősét 2018. március 4-én eszméletlenül találták egy köztéri padon az angliai Salisburyben. A 66 éves Szkripalt súlyos mérgezéses tünetekkel kezelik a városi kórházban, állapota válságos. (MTI/AP/Misa Dzsaparidze)
Vágólapra másolva!
A Kremlnek nincs információja arról, hogy mi állhatott az orosz katonai hírszerzés volt ezredesének állítólagos mérgezése mögött – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden Moszkvában újságíróknak.
Vágólapra másolva!

Frissítés: A brit rendőrség is nyilatkozott az ügyben.

A 66 éves Szergej Szkripalt súlyos mérgezéses tünetekkel az angliai Salisbury kórházában kezelik, válságos állapotban van. Az orosz férfit és egy nőismerősét eszméletlenül találták a város egyik bevásárlóközpontja előtt egy padon, keddi jelentések szerint a nő Szkripal 33 éves lánya, Julija. Hétfő este a hatóságok még nem tudták, hogy bűncselekmény történt-e.

Boris Johnson brit külügyminiszter is megerősítette, hogy az orosz férfi tíz éven át dolgozott a brit külső hírszerzésnek (MI6), és Nyugat-Európában tevékenykedő orosz ügynökök tucatjait buktatta le. A hivatalos orosz vád szerint ezért 100 ezer dollárt kapott az MI6-től.

Szkripalt 2006-ban Oroszországban 13 év fegyházra ítélték, ám 2010-ben, Dmitrij Medvegyev akkori elnöktől kegyelmet kapott, és egy orosz-amerikai kémcsere során Nagy-Britanniába távozhatott.

Szkripal azóta Salisburyben élt. A Sun című lap úgy tudja, hogy a felesége autóbalesetben halt meg röviddel az után, hogy megérkezett Nagy-Britanniába, de a fia is autóbaleset áldozata lett, csak Oroszországban.

A Szkripal-ügyet brit médiabeszámolók párhuzamba állították a London és Moszkva kapcsolatát több mint egy évtizede mérgező Litvinyenko-gyilkossággal. Alekszandr Litvinyenkót, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egykori alezredesét, aki szembefordult az orosz kormánnyal, és 2000-ben Londonba emigrált, 2006 novemberében, polónium 210-es sugárzó izotóppal ölték meg.

2006. augusztus 9-i felvétel egy moszkvai bíróság képernyőjéről, amelyen az előzetes letartóztatásban levő Szergej Szkripal rács mögül beszél ügyvédjével az épületben Forrás: MTI/AP/Misa Dzsaparidze

"Nem tudok semmilyen reagálást kifejteni, mert nem áll rendelkezésünkre semmilyen információ" – mondta Peszkov, hozzátéve, a Kreml nem tudja, hogy az incidens mivel állhat összefüggésben, és hogy mivel foglalkozhatott Szkripal az elmúlt időben.

A szóvivő szerint Moszkva, bár nem kapott felkérést arra, hogy vegyen részt a történtek okainak feltárásában, mindig nyitott az együttműködésre.

Peszkov arra a kérdésre sem tudott válaszolni, hogy Szkripal megtartotta-e orosz állampolgárságát. Azokkal az állításokkal kapcsolatban, amelyek szerint Oroszországnak köze lehet a történtekhez, a szóvivő megjegyezte, hogy az azokat hangoztató nyugati szakértők "nem sokat várattak magukra".

Mark Rowley, a londoni rendőrség helyettes parancsnoka az esettel kapcsolatban a BBC-nek nyilatkozott kedden, de érdemi információkkal nem szolgált a nyomozás eredményeiről.

"Beszélünk szemtanúkkal, mintákat veszünk a helyszínen, toxikológiai vizsgálatot végzünk, hogy választ kapjunk" – mondta Rowley, aki szerint a terrorellenes szolgálat is segíti a rendőrség munkáját.

A hatóságok kedden is lezárva tartották azt a helyet, ahol megtalálták Szkripalt és a lányát. Védőöltözetet viselő egységek egész éjszaka nagynyomású vízsugárral tisztították a helyszínt, de közlésük szerint a lakosság nincs veszélyben.

Úgy fogalmazott, hogy a száműzetésben élő oroszok "nem halhatatlanok, mind meghalnak", és előfordul ilyenkor, hogy az emberek összeesküvés-elméleteket szőnek, de a nyomozóknak "tudatában kell lenniük az államra leselkedő fenyegetés tényével".