Játszótéren erőszakolt meg egy svéd nőt három migráns

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy játszótéren erőszakolt meg és rabolt ki egy háromfős migránsbanda egy 25 éves lányt Svédországban. A migránsok nem voltak ismeretlenek a hatóságok előtt – írja a Voice of Europe.
Vágólapra másolva!

A nemi erőszak Stockholm központjában történt, a nő pénteken jelentette a rendőrségnek a támadást. Még aznap elfogták és letartóztatták a migránsokat. A 18, 20 éves szomáliai és 29 éves eritreai férfiak

nem voltak ismeretlenek a hatóságok előtt.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

A két szomáliai fiatalt korábban kábítószerrel való visszaélés miatt ítélték el, valamint az idősebbik lopás és rablás miatt is állt már bíróság előtt. Az egyik férfit ráadásul egy februári nemi erőszakkal is gyanúsítják.

Kihallgatásukkor elismerték, hogy mind a hárman szexuális kapcsolatba kerültek a nővel, de védekezésképpen azt állították, hogy

a nő beleegyezett a közösülésbe.

Erre persze nem utal semmilyen bizonyíték.