Csoportos nemi erőszak miatt ítéltek el tinédzsereket Németországban

Vágólapra másolva!
Az eset még fél évvel ezelőtt, áprilisban történt a Németország nyugati részén található Velbert településen. A 8 fős bolgár származású társaság gyakorlatilag rajtaütött áldozatán, akit a közeli erdőbe ráncigáltak – olvasható a német közszolgálati DW oldalán. 
Vágólapra másolva!

A 13 éves lány éppen az uszodából sétált hazafelé a németországi Velberten, amikor a 14 és 17 év közötti fiatalok megszólították.

Egy erdős területre vitték, ahol csoportosan megerőszakolták, egészen addig, amíg egy nő közbe nem lépett.

A nyolc főből hatot állítottak a wuppertali regionális bíróság elé, míg kettő Bulgáriába szökött a családjával, de azóta őket is letartóztatták.

Hétfőn a zárt ajtók mögötti tárgyaláson a 15 éves „főkolompos” négy év kilenc hónapot kapott, míg fő bűntársa négy évet kapott. Kétszeres nemi erőszakkal és erőfölényükkel való súlyos visszaéléssel vádolták őket.

Az utolsó pillanatig tagadták bűnösségüket azzal érvelve, hogy a légyott konszenzusos volt, azaz kölcsönös beleegyezésen alapult.

További két társuk két évet, illetve egy év nyolc hónapot kapott, kettejüket próbaidőre bocsátották.

Az ügyészek, akik egyébként 7 évet kértek a vádlottakra, a vádemelésnél figyelembe vették az egyik fiú mobiltelefonján készített felvételeket, a DNS-mintákat és a közbeavatkozó nő tanúvallomását is.

Az áldozat az egyik fiút azonosította a Facebookon, így sikerült felkutatni, majd megtalálni a felvételt a telefonon, amely végül elvezetett a többi támadóhoz.