Felpofozta szitkozódó ötödikes diákját a tanár

Vágólapra másolva!
Vizsgálatot indított a román rendőrség egy német tannyelvű gimnázium történelemtanára ellen. A pedagógus az óráján megütött egy diákot. 
Vágólapra másolva!

Az eset kedden történt az ötödikesek történelemóráján. A diák szitkozódni kezdett, mire a tanár odament a tanulóhoz és felpofozta- írja a Maszol.

Egy helyi internetes portál, az alba24.ro felkereste az iskola igazgatóját, aki tagadta, hogy bármelyik diákot is megütötték volna.

A rendőrség viszont azt az információt erősítette meg, hogy az incidens valóban megtörtént.

A tanár ellen kivizsgálás indult kiskorú bántalmazása miatt.