Az osztrák belügyminiszter arra kötelezné a rendőrséget, hogy írja meg, ha migráns az elkövető

Herbert Kickl
Herbert Kickl
Vágólapra másolva!
Herbert Kickl, a bevándorláellenes szabadságpárti (FPÖ) belügyi tárcavezető arra is felkérte a hatóságokat, hogy ne nyilatkozzanak az elfogult, liberális, illetve baloldali újságíróknak, riportot és nagy ívű beszámolót pedig csak akkor készíthetnek, ha az újságírók garantálják a semlegességet.
Vágólapra másolva!

Az osztrák belügyminisztérium a múlt héten elektronikus üzenetet küldött a tartományi rendőrségi sajtószolgálatoknak, amelyben többek között azt kérik,

nevezzék meg a közleményekben, ha a feltételezett elkövető migráns,

és hogy milyen jogcímen van az országban, illetve korlátozzák a nyilatkozatokat a tárcával szemben kritikus három lapnak – írja a 888.hu a Kurier című osztrák napilap cikke alapján.

Herbert Kickl Forrás: AFP/APA-PictureDesk/Michael Gruber/EXPA

A földtől egyáltalán nem elrugaszkodott ötletet természetesen az erősen bevándorláspárti baloldali ellenzék és Sebastian Kurz néppárti kancellár is bírálta.

Az e-mailben többek között kiemelték, hogy a szóvivők tartózkodjanak a Kurier, a Der Standard és a Felter című lapoknak adott nyilatkozatoktól, mert egyoldalúan és kedvezőtlenül tudósítanak az eseményekről.

Riportok a jövőben csak akkor készíthetőek, ha az illetékes hírforrás előtte garantálja a semleges vagy kedvező hangvételt

– tette hozzá a minisztérium.

Nevezzék nevükön a migránsokat

A bevándorlásellenes Herbert Kickl belügyminiszter hivatala egy másik kényes kérdést is érint az e-mailben.

– áll az üzenetben.

– folytatódott az e-mail.

Továbbá azt javasolták a tartományi rendőrségeknek, hogy

a jövőben nagyobb hangsúlyt helyezzenek a szexuális bűncselekmények nyilvánosságra hozatalára.

Korábban ezeket az ügyeket az áldozatok védelme miatt csak akkor ismertették, ha a szökésben lévő tettes nyomára akartak bukkanni.