Vágólapra másolva!
Minden idők egyik legvéresebb iskolai lövöldözését Nicolas Cruz hajtotta végre, aki 2018. február 14-én tizenhét embert lőtt agyon egy floridai iskolában. Azért csak ennyit, mert ráunva a mészárlásra egyszerűen elsétált a helyszínről. Nicolas Cruz közösségi médiában tett megnyilvánulásairól bejelentés érkezett az FBI-hoz, de nem tulajdonítottak neki kellő jelentőséget. Egy most elkészült jelentés azt is feltárja, hogy az iskola vezetése is hibázott, hiszen már évek óta problémák voltak a diákjukkal, és nem tájékoztatták megfelelően a rendelkezésre álló lehetséges segítségről.
Vágólapra másolva!

Nicolas Cruzt még csecsemő korában fogadta örökbe a nevelőanyja. Már korán meglátszottak rajta bizonyos negatív személyiségjegyek, Lynda Cruz sokat tett azért, hogy Nicolas mégis be tudjon illeszkedni a társadalomba, de erőfeszítései kudarcot vallottak. A fiúra mindig is jellemző volt az agresszív viselkedés, tíz év alatt huszonhárom 911-es hívást kezdeményeztek miatta.

2018. január 5-én valaki egyenesen az FBI-t hívta fel, hogy Nicolas Cruz tevékenysége a közösségi médiában arra utal, hogy iskolai mészárlásra készül.

A hívást fogadó munkatárs nem tartotta elég aggasztónak a jeleket, az FBI passzív maradt az ügyben.

Nicolas Cruz Forrás: Broward megyei rendőrség

Az FBI felelősségét már régen kimondták, most egy jelentés jutott el a sajtóhoz, amely a Marjory Stoneman Douglas High School vezetőinek felelősségét tárja fel. Nicolas Cruz problémás viselkedése miatt egy beszélgetést kezdeményeztek vele, és azt javasolták neki, hogy menjen át speciális igényű diákok számára létesített iskolába, mert a Marjory Stoneman Douglas High Schoolban nincsen arra lehetőség, hogy viselkedési problémái megoldásához szakembertől segítséget kapjon.

Egyszerűen hazudtak neki, mert meg akartak szabadulni a bajkeverő, agresszív diákjuktól.

Nicolas Cruz inkább régi iskolájában szeretett volna maradni, és félrevezették, mert itt is kérhetett volna speciális segítséget. Aztán amikor sikerült hozzá ürügyet találni, akkor kirúgták a fiút a Marjory Stoneman Douglas High Schoolból. Nem gondolták, hogy nem szabadultak meg tőle végleg.

A tizenhét áldozat Forrás: Marjory Stoneman Douglas High School

2017 novemberében meghalt Nicolas Cruz nevelőanyja, az egyetlen ember, aki meg tudta őt fékezni. Februárra annyira beleélte magát fantáziálásaiba, hogy belőle is híres iskolai lövöldöző legyen, hogy

visszament oda, ahol megalázták és megölt tizenhét embert.

Füstbombákat dobott el és megnyomta a tűzjelzőt, a diákok és a tanárok azt hitték, hogy tűz van.

Az épületet fegyelmezetten elhagyó emberekre Nicolas Cruz gyakorlatilag senkitől sem zavartatva célba lőtt egy AR-15-ös félautomata fegyverrel.

Amikor ráunt erre, akkor elsétált a helyszínről és beült egy gyorsétterembe. Szemtanúktól származó információk alapján találtak rá a rendőrök, nem tanúsított ellenállást a letartóztatásakor. Az ámokfutó gyilkosok azon ritka fajtájához tartozik, akik nem lettek öngyilkosok. Talán abban is van igazság, hogy minden vaktában fenyegetőző kamasszal nem tudnak foglalkozni, de Nicolas Cruz esetében egyre több olyan embert néven lehet nevezni, akinek cselekednie kellett volna, hogy megelőzze a tragédiát, de nem tett semmit.