Magyarul kért perecet egy nő Nagyváradon, ezért nem szolgálták ki

Nagyvárad
Romania, Crisana, Oradea, Piata Unirii
Vágólapra másolva!
Megdöbbentő történetet közölt egy fiatal magyar édesanya: hétfő délután az egyik nagyváradi, Fő utcai, péksüteményeket, pereceket árusító üzletben nem szolgálták ki, mivel kérését magyarul intézte az eladóhoz.
Vágólapra másolva!

CS. A. nevű háromgyerekes anyuka húsz éve hagyta el Romániát, jelenleg Hajdúszoboszlón él és dolgozik, hétfőn (augusztus 20.) délután fél ötkor azonban Nagyvárad belvárosában sétált gyerekeivel, akik péksüteményt szerettek volna enni, így megálltak a sarki, ilyen termékeket árusító üzletnél, ahol azonban nem várt fogadtatás érte őket.

Nagyvárad főtere Forrás: AFP/Photononstop/Tibor Bognar

A magyar nő vásárolt volna egy csokis csigát és két perecet a gyerekeinek, de mivel régóta nem él Romániában, így már nem beszéli olyan jól a román nyelvet, nyilván elfelejtett szavakat,

Az eladó hölgy azonban nem tanúsított jóindulatot, verbálisan agresszívan lépett fel az édesanya ellen, akinek azt tanácsolta románul, hogy

jobb, ha elmegy, és akkor jön vissza, amikor megtanulta a nyelvet.

Az édesanya az Erdély Online című helyi hírportálnak közölte, hogy bár beszéli a románt, munkája során fordításokat is végez, de mivel régóta nem él Romániában, nehezen jutnak eszébe a szavak.

Az eladó azonban nem szolgálta ki az egyszerűség kedvéért végül csak három perecet kérő vásárlót,

egy másik perecesnél már sikerrel jártak.

Az eset, amely az egész családot megdöbbentette, azért is felháborító, mivel egy olyan városközponti helyen történt, ahol turisták is megfordulnak és bizonyosan vásárolnak, az elárusítónak pedig kötelessége mindenkit kiszolgálni – fejtette ki a magyar nő.

Erre fel is szerette volna hívni az elutasító eladó figyelmét, de be sem fejezhette mondatát, ismét csak a román nyelv megtanulására szólította fel az édesanyát, majd amikor Cs. A. elmondta, közli az esetet az újságban,

a román nő indulatosan, ordítozva válaszolt.

A magyar anyukának saját bevallása alapján még nem volt ilyen tapasztalata ennél az üzletnél, és talán az elárusító mentségére írható, hogy már az első pillanatban látható volt, hogy feldúlt állapotban van, mégsem ez lett volna a helyes megoldás, hiszen bármilyen sérelem is érte előzőleg, azt nem a vásárlón kellene levezetnie,

az ilyen magatartást egyszerűen nem engedheti meg magának, hiszen ez diszkrimináció.

A nő nem tervez feljelentést tenni az incidens után.

Nem ez az első eset, hogy valakit Nagyváradon nem szolgálnak ki magyarul

Az utóbbi években a nyilvánosságra hozott történetek között szerepel, hogy a nagyváradi Nagypiac közelében lévő patikában

nem akartak egy idős nénit kiszolgálni, mert magyarul kérte a gyógyszereket,

az egyik Kert utcai ABC-ben az eladó ráripakodott a vásárlóra, hogy beszéljen románul.

Sajnos az ilyen esetekben nagyon nehéz és körülményes eljárni, bizonyítani igazunkat, ezért annak idején a magyar érdekvédelmi szervezet képviselői azt tanácsolták a nagyváradiaknak, hogy