Eljárást indítottak Németországban az Iszlám Állam két terroristája ellen

IS Islamic State ISIS Iszlám Állam

U.S. mulls pulling troops from Sinai due to ISIS threa
Vágólapra másolva!
A gyanú alapján az iraki férfiak – akik az Iszlám Állam katonái – több háborús bűncselekményt is elkövetettek.
Vágólapra másolva!

A 42 éves Raad A. és a 19 éves Abbas R. iraki állampolgárok, és 2015 júliusában érkeztek Németországba.

Az Iszlám Állam terroristái. A kép illusztráció Forrás: YouTube

A vezetékneveiket adatvédelmi okokra hivatkozva nem hozták nyilvánosságra – írja a Breitbart.

2017 májusában tartóztatták le őket, de csak csütörtökön indult meg ellenük a bírósági eljárás.

A vád alapján mindketten közreműködtek egy magas rangú iraki tisztségviselő kivégzésében.

Raad A. a feltételezések szerint

Abbas R. pedig fegyvereket csempészet az Iszlám Államnak.

Miután Németországba érkeztek,

mindketten megpróbáltak az iraki migránsok körében tagokat toborozni a terrorszervezetnek.

A német ügyészség többrendbeli háborús bűncselekményekkel is vádolja a két férfit.