Egyre több a patkány New Yorkban

patkányok
A második legnagyobb német városban 8 millióra becsülik a patkányok számát.
Vágólapra másolva!
Növekszik a patkányok száma New Yorkban, egy új felmérés szerint a négy év alatt 10 százalékkal nőtt a bejelentések száma.
Vágólapra másolva!

A RentHop nevű internetes bérlakás-közvetítő oldal szerint 2014 és 2017 között több mint 19 ezer patkánybejelentés történt a metropolisz nem sürgős ügyek bejelentésére szolgáló 311-es számon, ez nagyjából 10 százalékos emelkedést jelent 2016-hoz képest.

Idén az első negyedévben már 4831 patkánypanaszt rögzítettek.

New York öt városrésze közül a rágcsálók leginkább Brooklynt és Manhattant kedvelik, az előbbiben a vizsgált négy év alatt 4507, az utóbbiban 7235 alkalommal jelentettek patkányt, ami azt jelenti, hogy

minden négyzetméterre 104 rágcsáló jut Brooklynban és 197 Manhattanben.

A csúcsot három városnegyed tartja, a Bedford-Stuyvesant, a Harlem és az Upper West Side.

A patkányprobléma nem új keletű. Nemrég bejárta a közösségi médiát egy videó, melyen egy patkány egy szelet pepperonis pizzát visz magával a metrón. Az állatot el is nevezték Pizza Ratnek, vagyis pizzapatkánynak, valamint a felhasználóktól megkapta az "igazi New York-i" címet is.

A felmérést készítő portál szerint a rágcsálóinvázió oka a rengeteg kidobott élelmiszer, ami a város utcáin, az étkezőhelyek és boltok környékén halmozódik fel.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Becslések a New York-i patkányok számát 250 ezer és egymillió közé teszik, ami a lakosok mintegy ötödével ér fel.

Bill de Blasio polgármester tavaly több mint 30 millió dollárt (8,2 milliár forintot) ígért patkánymentesítésre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!