Börtönbüntetésre ítélték Szaakasvilit Grúziában

SZAAKASVILI, Miheil
Rotterdam, 2018. február 14. Miheil Szaakasvili, az ukrán állampolgárságától megfosztott volt odesszai kormányzó, egykori georgiai elnök a rotterdami Erasmus hídon 2018. február 14-én. Szaakasvikli a mai napon azzal a kéréssel fordult a kijevi körzeti közigazgatási bírósághoz, hogy minősítsék törvénytelennek a két nappal ezelőtt történt kitoloncolását Ukrajnából Lengyelországba. A volt kormányzó felesége, a holland származású Sandra Roelofs és két fia Hollandiában él. (MTI/EPA/Rob Engelaar)
Vágólapra másolva!
A tbiliszi városi bíróság hat év börtönre ítélte távollétében Miheil Szaakasvili volt grúziai elnököt Valerij Gelasvili egykori ellenzéki képviselő 2005-ös bántalmazásának ügyében.
Vágólapra másolva!

Szaakasvilit a többi között hivatali visszaéléssel és az ellenzéki grúziai Köztársasági Párt volt képviselője ellen 2005-ben elkövetett

súlyos testi sérülésekkel járó támadás megszervezésével vádolták.

2007 szeptemberében az akkor ellenzékben lévő és elnöki babérokra törekvő Iraklij Okruasvili volt védelmi miniszter az Imedi tévéállomás műsorában többek között azzal vádolta a hivatalban volt Szaakasvili elnököt, hogy 2005-ben utasította a belügyminisztériumot Valerij Gelasvili "megbüntetésére". Az ellenzéki képviselőt fényes nappal összeverték.

A tettesek soha nem kerültek elő.

Miheil Szaakasvili Forrás: MTI/EPA/ANP/Rob Engelaar

Szaakasvili 2004 januárja és 2007 novembere, majd 2008 januárja és 2013 novembere között volt Grúzia elnöke. 2013-ban külföldre ment, 2015 májusában megkapta az ukrán állampolgárságot, aminek következtében megszűnt grúziai állampolgársága.

2016 novemberéig a dél-ukrajnai Odessza megye kormányzói tisztségét látta el. Később azonban összekülönbözött Petro Porosenko ukrán elnökkel, majd távozott posztjáról, és ellenzéki pártot alapított Ukrajnában Új Erők Mozgalma néven. Az ukrán államfő 2017 nyarán megfosztotta ukrán állampolgárságától, jelenleg hontalan.

A volt kormányzó tavaly őszig külföldön tartózkodott, majd szeptemberi visszatérése után pártjával számos kormányellenes tüntetést szervezett az ukrán fővárosban. Híveinek egy csoportja állampolgárságától való megfosztása óta folyamatosan a parlament épülete előtt sátorozott, ahol többször össze is csapott a rendfenntartókkal. Az ukrán ügyészség meggyanúsította Szaakasvilit, hogy erőszakos hatalomátvételre készül Ukrajnában, ezért február 12-én őrizetbe vették egy kijevi étteremben, és még aznap kitoloncolták Ukrajnából Lengyelországba, ahonnan később áthelyezték Hollandiába.