8,4 millióan állnak az éhezés küszöbén Jemenben

Vágólapra másolva!
Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatalának (OCHA) igazgatója pénteki közleményében felszólította a jemeni kormányt és a Szaúd-Arábia vezette arab koalíciót, hogy enyhítsenek az élelmiszer- és üzemanyagimportra vonatkozó korlátozásokon a jemeni kereskedelmi kikötőkben.
Vágólapra másolva!

Lowcock szerint a polgárháborús országban 8,4 millióan állnak az éhezés küszöbén, és további 10 millióan kerülhetnek hasonló helyzetbe év végéig, ha a helyzet nem változik.

"Kifejezetten aggaszt, hogy az elmúlt időszakban csökkent a vörös-tengeri kikötőkön keresztül érkező élelmiszerimport" - mondta. "A jemeni valutára nehezedő nyomás és a bankszektorra jellemző likviditási válság miatt egyre kevésbé vonzó az import a kereskedők számára" - mutatott rá.

A beszállítókba vetett bizalom csökkent a késlekedések miatt - tette hozzá. Ez részben a Szaúd-Arábia vezette koalíció ellenőrzéseire vezethető vissza, amelyekre sokszor annak ellenére kerül sor, hogy a szóban forgó kereskedelmi hajókat az ENSZ előtte már átvizsgálta - kifogásolta Lowcock.

A szaúdi vezetésű arab koalíció 2015 szeptemberében avatkozott be a jemeni polgárháborúba, miután az Irán támogatását élvező, síita húszi lázadók elfoglalták a fővárost, és elűzték az országból Jemen nemzetközileg elismert vezetését.