Trump még nem döntött az iráni atomalkuról

Vágólapra másolva!
Donald Trump amerikai elnök még nem döntött arról, hogy felmondja-e az iráni nukleáris megállapodást, azonban ha nem eszközölnek jelentős változtatásokat a szerződésben, akkor valószínűleg ezt fogja tenni – jelentette ki Mike Pompeo új amerikai külügyminiszter pénteken Brüsszelben.
Vágólapra másolva!

– hangsúlyozta Pompeo a NATO külügyminiszteri találkozóját követően.

Sajtótájékoztatóján a tárcavezető

védelmi kiadásaik növelésére szólította fel az észak-atlanti szövetség azon tagországait, amelyek nem tesznek eleget a vállalt kötelezettségeiknek.

A NATO tagállamai 2014-ben vállalták, hogy tíz éven belül bruttó hazai termékük (GDP) legalább 2 százalékára emelik katonai költségvetésüket.