Meghalt Pavol Paska, a volt szlovák házelnök

Pavol Paska, a pozsonyi parlament volt elnöke
Vágólapra másolva!
60 éves korában szívinfarktusban elhunyt Pavol Paška, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának korábbi elnöke - jelentette a Szlovák Távirati Iroda( TASR)
Vágólapra másolva!

Pavol Paška, aki 3 hete töltötte be a 60-ik életévét, a Kassai Vasúti Kórházban hunyt el péntek délelőtt.

Egykor a legnagyobb kormánypárt, a Robert Fico vezette Smer-SD egyik legerősebb emberének tartották.

Pavol Paska, a pozsonyi parlament volt elnöke Forrás: wikipedia

Először 2006-2010 között töltötte be a szlovák házelnöki tisztséget. 2012-től ismét két éven át vezette a Szlovák Nemzeti Tanácsot, amikor is egy korrupciós ügyből kifolyólag önszántából lemondott nemcsak a házelnöki posztról, de a parlamenti mandátumáról is.

A szlovák csúcspolitikából a 2014-es CT-botrány után távozott. Akkor ezrek tüntettek ellene Pozsonyban és Kassán is. Vele bukott Renáta Zmajkovičová (Smer), a parlament akkori alelnöke és Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszter (Smer-jelölt) is. Ugyanis a Medical Group cég, amelynek Paška korábban a részvényese volt, jócskán túlárazva adott el egy CT-készüléket a pöstényi (Piestany) kórháznak.

Pavol Paska ezt követően is a Smer-SD elnökségének tagja maradt.